A következő napon (asszem? A föld alatt ezt elég nehéz megmondani) őrület volt a barlangrendszerben. Jennifer jobbra-balra rohangált, páncélos sárkányok repültek el előttem miközben Illidan zárkájához sétáltam. Ott végre nyugi volt, bár az utóbbi a rácsokon kívül várt majd egy pillanatra sem vette le a tekintetét rólam. Nem tudom milyen küldetésre küldhették tegnap, de úgy látszik most már jobban bíznak benne.
-Kitől kaptad azt a gyűrűt? -lépett hirtelen a férfi közelebb. Gyengéden megfogta és felemelte a kezem, majd megsimogatta a gyűrűsujjamat.
-Egy barátomtól, hogy megvédjen. -komorodtam el Lucas emlékére. A fekete hajú démon felpillantott az arcomra, majd lehajolt és egy gyors csókot lehelt a kézfejemre. Az arcomat elöntötte a szín, és beharaptam az ajkamat nehogy valami baromságot mondjak.
-Én jobb védelmet tudnák szolgáltatni. -morgott, mire elkuncogtam magam.
-Az nem is kérdés. -mosolyogtam, a fiú arca pedig egy árnyalattal pirosabb lett (bár nem igazán hittem a szememnek. Halványlilás-szürke bőrnél sosem lehet biztos az ember). Ezek után elbeszélgettük az időt, én pedig egyre közelebb éreztem magam Illidanhoz, fizikailag és lelkileg egyaránt. Néha kihallottam a mondataiból a földöntúli létét, de max ha az egyik-másik rabot vagy Jennifert szidta. Hozzám csakis kedvességgel viszonyult, és néha áldottam a minket körülvevő félhomályt hogy a férfi nem láthatta az arcom vörösségét a bókjai után, bár ki tudja. Elbeszélése szerint lát a sötétben.
-Apropó, Ill, nem láttál valamerre egy kb. akkora lányt mint én? Sötétbarna hajú, a neve Ride és egy lilás-rózsaszínes pikkelyű viharszelője van. -néztem rá, miközben a kezem az övé mellett pihent. Illidan sóhajtott, majd megrázta a fejét.
-Én... én semmire sem emlékszem azokról az időkről, ami a földi alakszerzésem előtt és pár órával utána történt. Lehet hogy láttam, de nem rémlik. Sajnálom Búza. -fordult felém, mire szomorúan elmosolyodtam.
-Semmi baj, nem a te hibád. -fontam össze az ujjainkat, mire a hüvelykujjával megsimogatta a kézfejem. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Ilyen közelről még jobban ki tudtam venni a vonásait. Meg kellett vallanom, a zölden világító szemei és tetoválásai, a hatalmas szárnyai és szarvai, és a halványlila bőre sokkal jobban tetszett, mint ami normális lenne. Még sosem szerettem bele valakibe két napon belül, de úgy éreztem hogy a démon már most kezdett fontos lenni a számomra. Megnyaltam az ajkamat, mire a férfi felmordult és felém hajolt. Nem mozdultam, de éreztem ahogy a szívem ezerrel dobog. Alig bírtam kivárni hogy a démon csináljon valamit, bármit, de meg lettünk zavarva.
-ILLIDAN! -ordított egy női hang, mire Ill belefúrta a vállamba az arcát és frusztráltan vinnyogott. Megsimogattam a fejét, majd enyhén meglöktem.
-Menj, mielőtt ideér és nekem is kitalál valamit. -kuncogtam, mire a fiú végre felállt majd felsegített. Gyorsan visszahátráltam a sötétbe, és onnan néztem a sárkánylovasúrnő és a túlvilági teremtmény beszélgetését.
-Nem láttak meg tegnap, ugye? -idegeskedett Jenny, mire az előtte álló csak fújt egyet és összefonta a karját.
-Te minek nézel engem? Erőteljes vagyok, ha akarnálak egy csettintéssel végezhetnék veled. De még hozzád vagyok hűséges, és ez nem fog változni amíg meg nem találom azt, ami az enyém volt. -a szavaira megdöntöttem a fejem. "Ami az övé volt? De hisz' azt mondta hogy már semmire sem emlékszik! Bár nem hinném hogy hazudott nekem. Lehet hogy az a valami vissza hozná a memóriáját." Jutottam végső következtetésre, és tovább hallgatóztam.
-Ha megtalálod azt az izét, akkor ellenem fogsz fordulni? -kérdezte a nő, mire a másik sötéten kuncogott.
-Ó, önként és dalolva. -terjesztette ki a szárnyait, majdnem elfoglalva a folyosót. A nő hátrébb lépett, majd előhúzott egy kardot az övéből és teljes erővel beleszúrta Ill vállába, a vértől vörös penge kilógott a másik oldalon. A démon reflexből felé kapott, de a fogva tartónk eltáncolt a karmai elől és megfordult.
-Így megtanulod hogy ne szólj vissza a feletted állóknak. Keresd meg a szőke kiscsajt, majd ő meggyógyít. És majd kérem vissza a kardomat! -kiáltott vissza a válla felett és elsétált. Amikor végre biztos voltam benne hogy hallótávolságon kívül van, odafutottam a férfihoz és közelebbről is megvizsgáltam a vérző sebét. Csak ekkor vettem észre hogy a fegyver nem fehérre festett fémből, hanem sikoltó halál pikkelyből van.
-Illidan? Hogy érzed magad? -simogattam a karját, de ő csak megrázta a fejét.
-Nem túl kellemes érzés ha tövig beléd döfnek egy kardot, de nem fogok belehalni. -lassan leült és megragadta a kardszerűség markolatát, majd kitépte a helyéről. Habár ráharapott a kezére hogy csöndben maradjon, még így is hallottam ahogy felordít a fájdalomtól. A gyűrűs ujjamat a vágás felé tettem, a másik kezemmel pedig megsimítottam az arcát. Élénkzöld szeme könnyezett ahogy a démon leengedte a maga köré épített falakat és felvinnyogott. Meglepetten néztem rá, miközben az aranykarikán lévő kristályok felfénylettek. A vérzés nemsokára elállt és a seb kicsit összehúzódott, de még mindig elég ronda volt.
-Köszönöm Búza. -mosolygott rám, a tekintetéből sütött a hála.
-Ill, nem kell megköszönnöd. Én örülök hogy jobban vagy. -válaszoltam neki, majd egy kis hezitálás után előredőltem és megpusziltam a homlokát. A férfi egy pillanatra lefagyott, és ez pont elég idő volt nekem hogy az elkövetkező percek lehető legrosszabb változatai lepörögjenek a fejemben. Ezért igen nagy meglepetésként ért amikor Illidan átkarolta a derekamat és magához húzott. Gyorsan megöleltem, és amikor meghallottam hogy boldogan morog megsimogattam a szárnytöveit.
-Astrid, eszembe jutott valami. -motyogta miközben hátrébb húzódott hogy a szemembe nézhessen, én pedig megdöntöttem a fejem és vártam hogy kibökje amit mondani akart.
-Amikor elfoglaltam az ember testét akiben most is élek, láttam az emlékeit és... -ekkor elfordította a fejét, majd hátrébb lépett és a jobb kezével benyúlt az egyik börtönbe. Nem mondott semmit, csak áthatóan nézett a zárka lakójára, aki nemsokára egy apró lángot fújt a démon tenyerébe. A tűz ismeretlen okokból nem tűnt el, hanem ott maradt a férfi keze fölött, még akkor is amikor ő kihúzta a rácsok közül és maga elé emelte. Hirtelen ráfújt a lángra, mire a barlangban reggeli fényesség támadt. Egy pillanatra el kellett takarnom a szemem hogy lehetőleg ne vakuljak meg, de amikor végre fel mertem nézni Illidan nagyon közel állt hozzám, az orrunk majdnem összeért.
-I-Ill?! -vörösödtem el, mire hátrébb húzódott és elfordította a fejét.
-Bocsánat, nem akartalak kínos helyzetbe hozni, csak... -fordított nekem hátat, mire mellé léptem és a kezemet a vállára tettem.
-Nem, nincs baj, csak megleptél. -mosolyodtam el, mire sóhajtott.
-Csak... olyan szép vagy. -motyogta, majd megfordult és elrepült, én meg csak lefagyva néztem utána.
-Mi!? -kerekedett el a szemem. "Mi a franc...Illidan most tényleg...te jó ég!" Az agyam bedobta a törölközőt, egy normális szót sem tudtam kibökni. Legszívesebben utána rohantam volna és kiköveteltem volna hogy ezt fejtse ki, de egyszerűen nem tudtam magam rávenni hogy meginduljak. Ekkor vettem észre hogy Jennifer kardja még mindig ott fekszik a földön, véresen. Lassan felvettem, majd sóhajtva elindultam amerre a nőt sejtettem. Nemsokára sikerült is megtalálnom, és nekihajítottam a fegyvert. Gyorsan elkapta és megforgatta a kezében majd rám nézett.
-Hova tűnt a démon? -húzta fel a szemöldökét, mire megvontam a vállam.
-Nem tudom. De valahova nagyon sietett, szóval szerintem téged keres. -vontam meg a vállam.
-Nyavalyás démon, egy pillanatra sem tud nyugton maradni. -káromkodott, majd visszadugta a kardot az övébe.
-Na gyere, meg kell tanulnod a dörgődobon repülni különben semmire sem leszel jó. -indult el Stormy zárkája felé, én pedig követtem. Eléggé idegesített hogy úgy kellett ugrálnom ahogy a nő fütyült, de amíg nem tudtam semmit Ride és Zápor jóllétéről nyugton kellett maradnom. Sétálás közben benézegettem a szobákba amik mellett elhaladtunk. Nagyrészt pácélos sárkányok és különböző találmányok voltak, de Jennifer hirtelen megállt az egyik bejárat előtt és átlökött az ajtón. Miután egy igen dühös pillantással jutalmaztam, körbenéztem. A szemem már kezdett hozzászokni a sötétséghez, így ki tudtam venni a terem közepén lévő alakot. A gyűrűm felvillant és elkezdett világítani, és máris meg tudtam állapítani pár dolgot az előttem térdelő fiúról. Egy széken ült, kezei a karfához, bokái az ülőhely lábához kötözve, a bal lábát viszont nem igazán tudtam kivenni. A fejére zsákot húztak hogy ne ismerjem fel, a nadrágja nagyon szakadt és rongyos volt, nem viselt felsőt. Lassan a háta mögé sétáltam és elhúztam a számat: a gerince mentén vörörs csíkok vérezték össze a bőrét. Ekkor hirtelen a fogoly felemelte a fejét és megrázta magát.
-Mit akarsz már megint? -a hangja hallatára hátrébb léptem és megráztam a fejem. "Nem, ő nem lehet itt! Hibbant-sziget... De hogyan kapták el? És hol vannak a többiek?!"
-Én ugyan semmit, nagyra becsült törzsfőnök úr. -vigyorodott el a nő, mire a szájam elé kaptam a kezem és elfutottam.
2017. március 23., csütörtök
2017. február 18., szombat
4. Rész: Jennifer és egyéb állatfajták
Fogalmam sem volt hogy történhetett ez az egész. Az egyik pillanatban még nyugodtan hajóztunk, a következőben pedig már Lucast elrabolták, most meg azt se tudjuk mit csináljunk. Éppen a tengerparton ültem, és a látóhatárt figyeltem. Az állam a térdemen pihent, és sóhajtva beletúrtam a hajamba. Az elmúlt egy hétben azt se tudtam hol áll a fejem, a csata óta az összes sorstársam vezetőként tekintett rám, és még Ciánnak sem esett le hogy erre egyáltalán nem voltam felkészülve. Szükségem volt valakire aki megérti problémáimat, de legtöbbször ez a személy Ride volt. Aki éppen egy szadista nő fogságában volt...
-Ha magadba fordulsz sehova se jutsz, azt ugye tudod? -huppant le a fűre mellettem Vérszem, mire kérdő tekintettel ránéztem.
-Na nem mondod! -fújtam, a szarkazmus szinte érezhető volt a hangomon, a rémfúria csak forgatta a szemét.
-Cián aggódik érted, Búza. Mind aggódunk érted, és Lucasért is. De ha nulla-huszonnégy itt fogsz ülni, nem szabadul ki. Na gyere már, Jankónak ötlete van. -lökött meg a fejével, mire felálltam és követtem.
~Lucas szemszöge~
-Ho-hol a francban vagyok?- motyogtam magamnak és megráztam a fejem. Pár perc múlva kitisztult a kép: azonnal megbántam hogy látok. Nem vagyok egy ijedős típus, de nagyot nyeltem amikor az előttem álló...izé, árnyék-szellem-teremtmény alakot öltött. A hátából két óriási szárny nyúlt ki, a fején csavart szarvak, a lába helyén paták díszelegtek, a szeme helyén zöld fény, mintha tűz lenne.
-Tökéletes... -lépett közelebb, mire ki tudtam venni a halványan fénylő tetoválásait, a copfba fogott haját és... ó, a fenébe. Az ujjai helyén karmok voltak, amik úgy vájtak bele a falba mintha csak vaj lenne. Amikor elég közel jutott, megragadta az állam és felemelte hogy a tekintetem belefúródjon az övébe.
-Egyszerűen tökéletes... ez az embernő mégsem volt akkora idióta mint hittem... -kuncogott, mire kirántottam a fejem a markából és elhátráltam.
-Fogalmam sincs ki vagy és mit akarsz tőlem, de nyugodtan békén hagyhatsz! -kiáltottam rá, mire felmordult és a falhoz szorított a nyakamnál fogva.
-Örülhetsz hogy fájdalommentes lesz a halálod... -súgta a fülembe, majd a kezét a szívem fölé tette és elsötétült a világ.
~vissza normál szemszögbe~
-Ez baromság, Búza. Elég ránézni erre az alagútra, szinte sikítja hogy csapda.
-Azt max a sárkány sikítja.
-Nehéz lenne egy kis ideig komolynak maradni?- sóhajtott Jankó, mire megvontam a vállam.
-Talán. Ha nem Ride-ék élete vehetne bazinagy fordulatot a következő pár órában, akkor még ennél is rosszabb lennék, hisz ismersz. -a viharszelő erre csak bólintott, majd visszafordult a sikoltó halál által vájt barlang felé. Alig láttunk az orrunk hegyéig, tekintve hogy a nap már majdnem letávozott a látóhatárról. Jennifer levele éjfélt írt, én pedig természetemből adódva imádom húzni az időt.
Jason és a többiek folytatták az útjukat Hibbantra, míg én és az őrzőpartnerem Franciaországba repültünk. Nem volt túl nehéz megtalálni a rejtekhelyet, sőt, azon csodálkoztam hogy az erre járók hogy nem vették észre. Mindenesetre elindultam a sötétbe, a sárkányom kék szempárja pedig aggódva figyelt amíg el nem nyelt a feketeség.
Fogalmam sincs mennyi ideig sétáltam úgy, hogy az orrom hegyéig se láttam (csoda hogy nem buktam orra), így amikor végre-valahára fényt láttam a fáklya tüze megnyugtatóan hatott. A látvány annál kevésbé. Mindenfelé ketrecek, bennük többfajta sárkány mint amit életemben láttam, néhány fajtának még a nevét se tudtam. Az egyik rács mögötti hüllőnek kettő teljes és egy csonknyi skorpiószerű farka volt, míg egy másik jóval nagyobb volt, de a barnásszürke pikkelyei a mellkasán elhalványultak, és a sárkány szomorúan vonult vissza a zárkájának sarkába. Nemsokára léptek hangjára lettem figyelmes, és ahogy felnéztem az albínó szörnyeteg lovasa közeledett.
-Áh, jó látni hogy hallgattál rám. A nevem Jennifer, ha az üzenetemből nem esett le. -fonta össze a karját a nő, mire felhúztam a szemöldököm és a csípőmre helyeztem a kezem.
-Astrid. Nem kell fenntartanod a "főgonosz" képet, csak Drákó Vérdungot veszem komoly ellenségnek. -vigyorogtam, mire megragadta a karom és a folyosó végén lévő, legutolsó börtönszerűség elé lökött, mire a földön végeztem. Megráztam a fejem és felnéztem. Ide nem jutott el annyira már fény, mégis ki tudtam venni a fura alakot a kőfalhoz láncolva. Iszonyúan ismerős volt, pedig biztos voltam benne hogy ilyen teremtményt még életemben nem láttam. Úgy nézett ki, mintha valaki keresztezett volna egy sárkányt, egy embert és valami kecskeszerű teremtényt. Akár vicces is lehetett volna, de inkább megfagyasztotta a vért az ereimben. Szinte éreztem hogy engem néz, bár nem láttam a szemét.
-Búzaaa... -morgott, mire hátrébb léptem és hitetlenkedve néztem a lényre. Lucasra.
-Mit tettél vele, te szörnyeteg?! -ordítottam Jenniferre, aki csak horkantott és megfordult.
-Az maradjon csak az én titkom. De ha valaha viszont akarod látni akár a srácot, akár a barátnődet, utánam jössz és azt csinálod amit én mondok. -mondta a válla fölött, majd elsétált. Vetettem egy utolsó pillantást a leláncolt fiúra, majd a nő után rohantam.
-Kapok bármi bizonyítékot hogy be fogod teljesíteni az ígéretedet? -a lovas csak megrázta a fejét, mire beharaptam az ajkamat és csöndben maradtam. Úgy negyed óra sétafikálás után egy szobába vezetett, majd bezárta mögöttem az ajtót. Sóhajtottam, és a tenyerembe temettem az arcom. Nagyon reménykedtem hogy nem most csesztem el az életem, mindörökre.
Sok idő telt el, legalábbis a saját megérzésem szerint. Bár meg kell vallanom, egy ablaktalan szobában, több méterrel a föld alatt, összes fényforrásként egy fáklyával, nem igazán tudod megbecsülni az idő múlását. Ezért elég gyorsan felkaptam a fejem amikor az ajtó kinyílt. Kiszökkentem a folyosóra, majd visszaléptem a sárkány láttán. A sikoltó halál gonoszan méregetett, és amikor biztos volt abban hogy nem vagyok számára veszély (én? Ennek a bazikális sárkánynak? Hogy a fenébe lennék?!), megfordult és elindult a vájatban. Futnom kellett hogy ne hagyjon hátra, így amikor végre megérkeztünk a céljához picit ki kellett fújnom magam. Az albínó hüllő a fejével az egyik ketrec felé bökött, majd elcsúszott. A rácshoz rögzítve egy apró levél volt, amit kibontottam és elolvastam.
"Ezt a sárkányt fogod lovagolni amikor eljön a pillanat. Lehetőleg ne etesd meg magad vele, kicsit szerencsétlen lenne a barátaid sorsát tekintve."
-A francba ezzel a nővel... -motyogtam, majd félredobtam a papírlapot és ránéztem a bezárt, fekete-sárga dörgődobra. Frusztráltan túrtam bele a hajamba, majd közelebb léptem a cellához.
-Közelebb jössz, leharapom a kezed. -morgott a fogoly, mire leguggoltam és elkuncogtam magam.
-Nehogy azt hidd hogy félek tőled. Talán egyikünk se saját akaratából van most itt, de én vagyok kívül. -vigyorogtam, miközben az ujjaimmal a padlón doboltam hogy a félelmem apró, létező részét levezessem valahol.
-Kijönnél a démonnal. A nevem Stormy. -feküdt vissza a vízi gyík, mire megdöntöttem a fejem.
-Démon? -a hüllő a hátam mögé bökött, mire megpördültem. Először nem láttam semmit, majd amikor odasétáltam a börtön ajtajához, észrevettem a sarokban ülő alakot.
-Minek köszönhetem a figyelmet? -nézett fel rám. Hasonlított arra ami Lucasból lett, de egyáltalán nem hasonlított arra a fiúra akit nemrég megismertem, úgyhogy nem tudtam megmondani hogy ugyanaz-e vagy egy másik. Nem is akartam tudni, melyik lett volna jobb.
-Nem minden sarkon látok ilyen lényeket mint te. - dőltem neki a rácsnak, mire felállt és mellém sétált.
-Illidan a nevem.
-Astrid. -nyúltam át a fém között, és kicsit lógattam a kezem.
-Nem félsz tőlem? -morgott, mire a mellkasán lévő tetoválások és a szemei zölden felvillantak.
-Kéne? -húztam vissza a kezem, de nem mozdultam a helyemről.
-Egy értelmes lény félne, Búza. -már meg sem lepődtem hogy tudja a nevem, csak elvigyorodtam.
-Mondták már nekem hogy egyéni vagyok. -kuncogtam, mire fújt egyet és visszahátrált, majd a falnak vetette a hátát. A szárnyait kiterjesztette, a fejét magasra emelte, a karjait összefonta, patás lábaival a padlót kapargatta.
-Képzelem milyen lehet egy normális ember. -kuncogott. A hangtól hidegrázás ment végig a gerincemen, de nem volt rossz érzés.
-Közel sem olyan érdekes társaság mint én, azt ígérhetem. -a szavaimra elmosolyodott. Még vagy fél óráig beszélgettünk, mikor lépteket hallottunk. Illidan arca azonnal visszakomolyodott, én pedig megfordultam hogy szembenézzek Jenniferrel.
-Démon, feladatom van számodra. -nyitotta ki a fémrácsos ajtót, mire a fekete hajú férfi ellökte magát a faltól és kisétált a ketrecből. Mikor elém ért, meghajolt majd felugrott a levegőbe és elrepült. Ekkor a nő felém fordult, és h tekintet ölni tudna, már nem élnék.
-Mi van? -kérdeztem, mire csak forgatta a szemét.
-Ne is próbálkozz szövetkezni vele. Tartozik nekem, és nem fog egy kis vikinglány miatt cserben hagyni. -horkantott, majd visszavezetett a szobámba. Mikor újra rám záródott az ajtó és lefeküdtem az ágyra, legalább volt miről gondolkoznom. Vagy pontosabban, kiről.
Ha valakit érdekel hogy néz ki Illidan:
-Ha magadba fordulsz sehova se jutsz, azt ugye tudod? -huppant le a fűre mellettem Vérszem, mire kérdő tekintettel ránéztem.
-Na nem mondod! -fújtam, a szarkazmus szinte érezhető volt a hangomon, a rémfúria csak forgatta a szemét.
-Cián aggódik érted, Búza. Mind aggódunk érted, és Lucasért is. De ha nulla-huszonnégy itt fogsz ülni, nem szabadul ki. Na gyere már, Jankónak ötlete van. -lökött meg a fejével, mire felálltam és követtem.
~Lucas szemszöge~
-Ho-hol a francban vagyok?- motyogtam magamnak és megráztam a fejem. Pár perc múlva kitisztult a kép: azonnal megbántam hogy látok. Nem vagyok egy ijedős típus, de nagyot nyeltem amikor az előttem álló...izé, árnyék-szellem-teremtmény alakot öltött. A hátából két óriási szárny nyúlt ki, a fején csavart szarvak, a lába helyén paták díszelegtek, a szeme helyén zöld fény, mintha tűz lenne.
-Tökéletes... -lépett közelebb, mire ki tudtam venni a halványan fénylő tetoválásait, a copfba fogott haját és... ó, a fenébe. Az ujjai helyén karmok voltak, amik úgy vájtak bele a falba mintha csak vaj lenne. Amikor elég közel jutott, megragadta az állam és felemelte hogy a tekintetem belefúródjon az övébe.
-Egyszerűen tökéletes... ez az embernő mégsem volt akkora idióta mint hittem... -kuncogott, mire kirántottam a fejem a markából és elhátráltam.
-Fogalmam sincs ki vagy és mit akarsz tőlem, de nyugodtan békén hagyhatsz! -kiáltottam rá, mire felmordult és a falhoz szorított a nyakamnál fogva.
-Örülhetsz hogy fájdalommentes lesz a halálod... -súgta a fülembe, majd a kezét a szívem fölé tette és elsötétült a világ.
~vissza normál szemszögbe~
-Ez baromság, Búza. Elég ránézni erre az alagútra, szinte sikítja hogy csapda.
-Azt max a sárkány sikítja.
-Nehéz lenne egy kis ideig komolynak maradni?- sóhajtott Jankó, mire megvontam a vállam.
-Talán. Ha nem Ride-ék élete vehetne bazinagy fordulatot a következő pár órában, akkor még ennél is rosszabb lennék, hisz ismersz. -a viharszelő erre csak bólintott, majd visszafordult a sikoltó halál által vájt barlang felé. Alig láttunk az orrunk hegyéig, tekintve hogy a nap már majdnem letávozott a látóhatárról. Jennifer levele éjfélt írt, én pedig természetemből adódva imádom húzni az időt.
Jason és a többiek folytatták az útjukat Hibbantra, míg én és az őrzőpartnerem Franciaországba repültünk. Nem volt túl nehéz megtalálni a rejtekhelyet, sőt, azon csodálkoztam hogy az erre járók hogy nem vették észre. Mindenesetre elindultam a sötétbe, a sárkányom kék szempárja pedig aggódva figyelt amíg el nem nyelt a feketeség.
Fogalmam sincs mennyi ideig sétáltam úgy, hogy az orrom hegyéig se láttam (csoda hogy nem buktam orra), így amikor végre-valahára fényt láttam a fáklya tüze megnyugtatóan hatott. A látvány annál kevésbé. Mindenfelé ketrecek, bennük többfajta sárkány mint amit életemben láttam, néhány fajtának még a nevét se tudtam. Az egyik rács mögötti hüllőnek kettő teljes és egy csonknyi skorpiószerű farka volt, míg egy másik jóval nagyobb volt, de a barnásszürke pikkelyei a mellkasán elhalványultak, és a sárkány szomorúan vonult vissza a zárkájának sarkába. Nemsokára léptek hangjára lettem figyelmes, és ahogy felnéztem az albínó szörnyeteg lovasa közeledett.
-Áh, jó látni hogy hallgattál rám. A nevem Jennifer, ha az üzenetemből nem esett le. -fonta össze a karját a nő, mire felhúztam a szemöldököm és a csípőmre helyeztem a kezem.
-Astrid. Nem kell fenntartanod a "főgonosz" képet, csak Drákó Vérdungot veszem komoly ellenségnek. -vigyorogtam, mire megragadta a karom és a folyosó végén lévő, legutolsó börtönszerűség elé lökött, mire a földön végeztem. Megráztam a fejem és felnéztem. Ide nem jutott el annyira már fény, mégis ki tudtam venni a fura alakot a kőfalhoz láncolva. Iszonyúan ismerős volt, pedig biztos voltam benne hogy ilyen teremtményt még életemben nem láttam. Úgy nézett ki, mintha valaki keresztezett volna egy sárkányt, egy embert és valami kecskeszerű teremtényt. Akár vicces is lehetett volna, de inkább megfagyasztotta a vért az ereimben. Szinte éreztem hogy engem néz, bár nem láttam a szemét.
-Búzaaa... -morgott, mire hátrébb léptem és hitetlenkedve néztem a lényre. Lucasra.
-Mit tettél vele, te szörnyeteg?! -ordítottam Jenniferre, aki csak horkantott és megfordult.
-Az maradjon csak az én titkom. De ha valaha viszont akarod látni akár a srácot, akár a barátnődet, utánam jössz és azt csinálod amit én mondok. -mondta a válla fölött, majd elsétált. Vetettem egy utolsó pillantást a leláncolt fiúra, majd a nő után rohantam.
-Kapok bármi bizonyítékot hogy be fogod teljesíteni az ígéretedet? -a lovas csak megrázta a fejét, mire beharaptam az ajkamat és csöndben maradtam. Úgy negyed óra sétafikálás után egy szobába vezetett, majd bezárta mögöttem az ajtót. Sóhajtottam, és a tenyerembe temettem az arcom. Nagyon reménykedtem hogy nem most csesztem el az életem, mindörökre.
Sok idő telt el, legalábbis a saját megérzésem szerint. Bár meg kell vallanom, egy ablaktalan szobában, több méterrel a föld alatt, összes fényforrásként egy fáklyával, nem igazán tudod megbecsülni az idő múlását. Ezért elég gyorsan felkaptam a fejem amikor az ajtó kinyílt. Kiszökkentem a folyosóra, majd visszaléptem a sárkány láttán. A sikoltó halál gonoszan méregetett, és amikor biztos volt abban hogy nem vagyok számára veszély (én? Ennek a bazikális sárkánynak? Hogy a fenébe lennék?!), megfordult és elindult a vájatban. Futnom kellett hogy ne hagyjon hátra, így amikor végre megérkeztünk a céljához picit ki kellett fújnom magam. Az albínó hüllő a fejével az egyik ketrec felé bökött, majd elcsúszott. A rácshoz rögzítve egy apró levél volt, amit kibontottam és elolvastam.
"Ezt a sárkányt fogod lovagolni amikor eljön a pillanat. Lehetőleg ne etesd meg magad vele, kicsit szerencsétlen lenne a barátaid sorsát tekintve."
-A francba ezzel a nővel... -motyogtam, majd félredobtam a papírlapot és ránéztem a bezárt, fekete-sárga dörgődobra. Frusztráltan túrtam bele a hajamba, majd közelebb léptem a cellához.
-Közelebb jössz, leharapom a kezed. -morgott a fogoly, mire leguggoltam és elkuncogtam magam.
-Nehogy azt hidd hogy félek tőled. Talán egyikünk se saját akaratából van most itt, de én vagyok kívül. -vigyorogtam, miközben az ujjaimmal a padlón doboltam hogy a félelmem apró, létező részét levezessem valahol.
-Kijönnél a démonnal. A nevem Stormy. -feküdt vissza a vízi gyík, mire megdöntöttem a fejem.
-Démon? -a hüllő a hátam mögé bökött, mire megpördültem. Először nem láttam semmit, majd amikor odasétáltam a börtön ajtajához, észrevettem a sarokban ülő alakot.
-Minek köszönhetem a figyelmet? -nézett fel rám. Hasonlított arra ami Lucasból lett, de egyáltalán nem hasonlított arra a fiúra akit nemrég megismertem, úgyhogy nem tudtam megmondani hogy ugyanaz-e vagy egy másik. Nem is akartam tudni, melyik lett volna jobb.
-Nem minden sarkon látok ilyen lényeket mint te. - dőltem neki a rácsnak, mire felállt és mellém sétált.
-Illidan a nevem.
-Astrid. -nyúltam át a fém között, és kicsit lógattam a kezem.
-Nem félsz tőlem? -morgott, mire a mellkasán lévő tetoválások és a szemei zölden felvillantak.
-Kéne? -húztam vissza a kezem, de nem mozdultam a helyemről.
-Egy értelmes lény félne, Búza. -már meg sem lepődtem hogy tudja a nevem, csak elvigyorodtam.
-Mondták már nekem hogy egyéni vagyok. -kuncogtam, mire fújt egyet és visszahátrált, majd a falnak vetette a hátát. A szárnyait kiterjesztette, a fejét magasra emelte, a karjait összefonta, patás lábaival a padlót kapargatta.
-Képzelem milyen lehet egy normális ember. -kuncogott. A hangtól hidegrázás ment végig a gerincemen, de nem volt rossz érzés.
-Közel sem olyan érdekes társaság mint én, azt ígérhetem. -a szavaimra elmosolyodott. Még vagy fél óráig beszélgettünk, mikor lépteket hallottunk. Illidan arca azonnal visszakomolyodott, én pedig megfordultam hogy szembenézzek Jenniferrel.
-Démon, feladatom van számodra. -nyitotta ki a fémrácsos ajtót, mire a fekete hajú férfi ellökte magát a faltól és kisétált a ketrecből. Mikor elém ért, meghajolt majd felugrott a levegőbe és elrepült. Ekkor a nő felém fordult, és h tekintet ölni tudna, már nem élnék.
-Mi van? -kérdeztem, mire csak forgatta a szemét.
-Ne is próbálkozz szövetkezni vele. Tartozik nekem, és nem fog egy kis vikinglány miatt cserben hagyni. -horkantott, majd visszavezetett a szobámba. Mikor újra rám záródott az ajtó és lefeküdtem az ágyra, legalább volt miről gondolkoznom. Vagy pontosabban, kiről.
Ha valakit érdekel hogy néz ki Illidan:
 |
| World of Warcraft játékosoknak ismerős lehet |
2017. január 22., vasárnap
3. Rész: Sosem lehetsz elég felkészült
Esküszöm, akkora volt a csönd, hogy majdnem ki tudtam venni a fölöttünk köröző sárkány szárnycsapásait. Vagy tíz percig csak álltunk és vártunk, majd egy pillanat alatt történt mindent. A sárkány hirtelen lesiklott a tenger felé, majdnem felborítva a hajónkat. Azonnal felismertem a zöld viharszelőt: Zápor és a viharszelőm, Jankó apja, Vezúv. A kapcsolatunk nem éppen fényes, jó párszor meg akart már ölni, és ha ő nem lenne, az éjfúriám még látna mindkét szemére. Cián dühösen ugrott utána és elkezdte a plazmabombáival támadni, de a liláskék lövedékek szinte csak lepattantak róla. Ekkor vettem észre a hófehér páncélt rajta. "Sikoltó halál pikkelyek? Azt hogy a jó életbe?!" A meglepetésben nem vettem észre ahogy a bestia megfordul és a karmával megragadja a felsőmet.
-Cián! -ordítottam el magam, mire a fúria gyorsan felém repült, mögötte Vérszem. Próbáltam valahogy lerázkódni a karomról, de hamar fel kellett ismernem hogy ez egy lehetetlen küldetés. Tehetetlenségemben teljes erőből belerúgtam a szárnyába, mire Vezúv felnyögött és megpördült, mire sikeresen lezúgtam. A tenger felé. És zuhantam vagy százzal. "Oké Búza, ha legközelebb cselekedni készülsz, előbb gondolkozz, mert ez így nem lesz oké..." Gondoltam miközben éreztem hogy valaki elkap és két karmos láb kapaszkodik a vállamba. Félve felnéztem, majd meglepetésemben felkiáltottam.
-Jankó?! -a hófehér pikkelyű és kék szemű viharszelő lepillantott és elvigyorodott.
-Na mi az, hiányoztam? -kuncogott, majd felhajított a levegőbe és gyorsan berepült alám, így sikeresen a hátán landoltam anélkül hogy az egyik tüskéje felszúrt volna. Miközben én kényelmesen elhelyezkedtem a négyszárnyú sárkány pikkelyes hátán, Jankó morogva elindult Vezúv felé. Amikor már csak vagy hat méter választotta el a két hímet, a sárkányom megállt és a tekintetét rászegezte a másikra.
-Apa, mit keresel itt? Mit akarsz Astridtól? -morgott, mire nyugtatólag megsimogattam a pikkelyeit, viszont én is csak a vigyorgó zöld bestiát vizslattam. Várjunk csak, vigyorgó?!
-Jan, valami nem oké. Szerintem valamit tud amit mi nem, óvatosnak kell lennünk. -suttogtam hogy csak a őrzőtársam hallja, mire ő bólintott. "Vezúv valamit forgat a fejében, az biztos. És van egy olyan érzésem, hogy ennek köze van ahhoz, hogy a lelkem össze van kapcsolva Jankóéval az őrzőségünk által. Hiszen mindig is utálta Jant, meg engem is, szóval neki ez amolyan két legyet egy csapásra dolog lenne." A gondolatmenetem azonban brutálisan megszakadt amikor Jankó hátrabukfencezett a levegőben hogy kikerülje a zöld sárkány támadását. Gyorsan lepillantottam az alattunk lévő hajóra, és egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. Egy KICEFETT sikoltó halál lövöldözte a bárkát, az egész lángban égett, és valaki ült a fehér szörnyeteg hátán. Volt egy olyan érzésem hogy a bestia és ismeretlen lovasa Vezúv szövetségesei voltak, de amikor megláttam a lángok fölött lebegő Vérszemet és a hátán Jasont, majd a tűzgyűrű közepén álló Lucast, az volt az utolsó dolog ami érdekelt.
-Cián! -ordítottam el magamat, majd leugrottam a fehér viharszelő hátáról. Szerencsémre félúton a jéghideg tenger felé zuhanóban az éjfúria elkapott, és így elrepültünk a vízen lángoló fatákolmány felé. Jeleztem Vérszemnek hogy menjen biztonságba, majd Ciánt a Laufeyson felé tereltem és lenyújtottam a kezem, de ő csak kérdőn nézett fel rám.
-Mire a fenére vársz, tapsra? Fogd már meg a kezem különben itt döglesz meg! -morogtam rá, mire végre-valahára megragadta a karom. Ekkor vettem észre Lótuszt. aki a gazdája felsőjébe kapaszkodva próbálta felhúzni. Esküszöm nem tudtam hogy Lucas ilyen izmos volt... kifejezetten NEM néztem a mellkasára. Legalábbis megpróbáltam nem nézni. Egy perc alatt felküszködtük a srácot a hátam mögé, és míg ő a derekamba kapaszkodott hogy le ne essen, én pedig lehajoltam a nőstény fúria füléhez.
-Kislány, vigyél fel Jankóhoz, aztán vidd Lucast és a többiekkel húzzátok el a csíkot, oki? -Cián bólintott, majd gyorsan felrepült a két viharszelő fölé úgy három méterrel.
-De meg ne halj nekem! -nézett rám, mire elkuncogtam magam.
-Nyugi, nem szándékozok. -majd lefejtettem magamról Lucas karjait, és leugrottam a fekete sárkányról, egyenesen Jan hátára. Gyorsan elkaptam az egyik tüskéjét mielőtt lecsúsztam volna, majd sikeresen felmásztam a nyaka tövébe (és közben gondolatban ezerszer megáldottam Valkát amiért megtanított viharszelőkön akrobatikázni). Tudtam hogy a fehér sárkány tudja hogy ott vagyok, de semmivel sem jelezte és továbbra is csak az apja támadásaira koncentrált. Végre volt időm körbenézni: Vérszem, Jason és Lótusz egy tengerből kiálló sziklán álltak, biztonságos távolságban a sikoltó förtelemtől. Visszanézve Ciánékra, észrevettem hogy az albínó sárkány elégette a hajónkat és most már az éjfúriát és a fekete hajú fiút kergeti. Nem tudta utolérni, de ismertem a sárkányomat, és tudtam hogy nem sokáig fogja bírni az észveszejtő tempót a halál ellen. Szinte hallottam a fejemben a fogaskerekek kattogását ahogy a tekintetem ezerrel cikázott Vezúv, az ismeretlen lovas, a behemótja és Lucasék között és próbáltam valami ésszerű tervet összedobni, lehetőleg minél hamarabb.
-Nyomás alatt mindig rosszul teljesítek. -morogtam, majd egyszer csak felvidultam és megkocogtattam a viharszelő hátát.
-Hm? -pillantott rám, miközben a zöld sárkány elrepült valahová. Felmutattam a gyűrűmet, mire elkerekedett a szeme.
-Azt hol szerezted?
-Hosszú sztori. Legyőzhetjük vele valahogyan ezeket a behemótokat? -kérdeztem, mire Jan bólintott.
-Meg tudsz minket védeni, de hogy hatásos legyen közelebb kell jutnunk apámékhoz. Csak koncentrálj! -ajánlotta, majd Vezúv után repült. Ránéztem a gyűrűre, és rájöttem hogy fogalmam sincs mire gondolt Jankó "koncentrálás" néven. Akárhogy próbálgattam, csak egy fehér fényt tudtam előidézni, semmi mást. Dühösen összeszorítottam az öklömet, majd felnéztem az egyre közelebb kerülő zöld bestiára. Tudtam hogyha Jan újra megtámadja már komolyan pipa lesz ránk, valószínűleg ne fogjuk megúszni szárazon, és a páncéljának köszönhetően még meg sem tudnánk sebezni. A sárkány kérdőn nézett fel rám, mire megvontam a vállam.
-Bízz bennem Jani, max majd improvizálok. -simogattam meg a pikkelyeit, mire bólintott és megtámadta az apját. Az élénkzöld viharszelő kikerülte a fia tüzét, majd nekirepült az oldalának. Mármint nekirepült volna, de kb öt méterre Jankó szárnyától megállt, mintha falba ütközött volna. Megrázta a fejét és újra elővetette magát, de ismételten visszaesett. Ekkor megéreztem valami meleget a gyűrűsujjamon: az aranykarika fehér kristályai most már egy erős hófehér fénnyel pulzált, mintha egy szív lett volna. "Ezt én csináltam? De...hogy? Bár, miután sárkányok vesznek körbe, ezen már nem is kéne csodálkoznom." Ha tőlem függött volna még vagy egy óráig magamba filóztam volna, viszont egy hangos ordítás akarta szétrepeszteni a dobhártyámat. Villámgyorsan a sikoltó halál felé fordultam, és megfagyott a vér az ereimben.
-Ez diadalüvöltés volt. -suttogta Jan az akkor már egyértelmű tényt. Az albínó teremtmény már kezdett távolodni, a hátán a lovasa és...
-LUCAS! -sikítottam, mire a viharszelőm villámgyorsan a sikoltó után fordult, viszont Vezúv megragadta a farkát és visszarántotta, majd ő is elrepült. A rántás lendületétől lezuhantam Jankó hátáról, viszont Cián elkapott és lerakott a sziklára, amelyen Vérszem, Jason és Lótusz várt minket. Az éjrém szeméből sütött a szomorúság amikor az ölembe reppent, majd vinnyogó hangot kiadva nekem dörgölődzött. Megsimogattam a hátát, majd nem bírtam tovább és átöleltem az apró lényt. Cián mellénk sétált, a feje lehajtva.
-Annyira sajnálom, én megpróbáltam megvédeni de egy pillanatig nem figyeltem és az a boszorkány elvitte, én...
-Semmi baj kislány, nem a te hibád. -érintettem meg az orrát a kezemmel miközben halkan szipogtam. Alig ismertem a srácot, de már is iszonyúan fájt az elvesztése.
-Az én hibám, az egész az én hibám. -rázkódott meg újra a vállam, de egyszer csak egy tenyeret éreztem a vállamon. A könnyeimen át felnéztem Jas-re, aki nyugtatóan végighúzta a kezét a gerincemen.
-Lucas erős, ne félj Búza. Bármit is fognak tenni vele, nem fogja feladni a reményt. Viszont nekünk még el kell vinnünk téged Hibbantra... Cián, mi az ott a nyergeden? -nézett fel Jason, és kihúzta a papírlapot a nyeregpántok alól. Egy térkép volt, a másik oldalán pedig egy üzenet.
"Ide figyelj, lovas!
Ha látni akarod még élve a barátaid, holnap éjfél előtt találkozunk a térképen mutatott szigeten. A helyedben nem is próbálkoznák bármiféle trükkel, különben örökre búcsút mondhatsz a srácnak, és a gondolatnyelvűeknek is.
Jennifer"
Ha eddig féltettem Lucast, most már rettegtem.
-Gondolatnyelvűek? -fordította el a fejét Vérszem.
-Ride és Zápor... -vinnyogott a nőstény fúria, és remegve összetekeredett.
-Cián! -ordítottam el magam, mire a fúria gyorsan felém repült, mögötte Vérszem. Próbáltam valahogy lerázkódni a karomról, de hamar fel kellett ismernem hogy ez egy lehetetlen küldetés. Tehetetlenségemben teljes erőből belerúgtam a szárnyába, mire Vezúv felnyögött és megpördült, mire sikeresen lezúgtam. A tenger felé. És zuhantam vagy százzal. "Oké Búza, ha legközelebb cselekedni készülsz, előbb gondolkozz, mert ez így nem lesz oké..." Gondoltam miközben éreztem hogy valaki elkap és két karmos láb kapaszkodik a vállamba. Félve felnéztem, majd meglepetésemben felkiáltottam.
-Jankó?! -a hófehér pikkelyű és kék szemű viharszelő lepillantott és elvigyorodott.
-Na mi az, hiányoztam? -kuncogott, majd felhajított a levegőbe és gyorsan berepült alám, így sikeresen a hátán landoltam anélkül hogy az egyik tüskéje felszúrt volna. Miközben én kényelmesen elhelyezkedtem a négyszárnyú sárkány pikkelyes hátán, Jankó morogva elindult Vezúv felé. Amikor már csak vagy hat méter választotta el a két hímet, a sárkányom megállt és a tekintetét rászegezte a másikra.
-Apa, mit keresel itt? Mit akarsz Astridtól? -morgott, mire nyugtatólag megsimogattam a pikkelyeit, viszont én is csak a vigyorgó zöld bestiát vizslattam. Várjunk csak, vigyorgó?!
-Jan, valami nem oké. Szerintem valamit tud amit mi nem, óvatosnak kell lennünk. -suttogtam hogy csak a őrzőtársam hallja, mire ő bólintott. "Vezúv valamit forgat a fejében, az biztos. És van egy olyan érzésem, hogy ennek köze van ahhoz, hogy a lelkem össze van kapcsolva Jankóéval az őrzőségünk által. Hiszen mindig is utálta Jant, meg engem is, szóval neki ez amolyan két legyet egy csapásra dolog lenne." A gondolatmenetem azonban brutálisan megszakadt amikor Jankó hátrabukfencezett a levegőben hogy kikerülje a zöld sárkány támadását. Gyorsan lepillantottam az alattunk lévő hajóra, és egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. Egy KICEFETT sikoltó halál lövöldözte a bárkát, az egész lángban égett, és valaki ült a fehér szörnyeteg hátán. Volt egy olyan érzésem hogy a bestia és ismeretlen lovasa Vezúv szövetségesei voltak, de amikor megláttam a lángok fölött lebegő Vérszemet és a hátán Jasont, majd a tűzgyűrű közepén álló Lucast, az volt az utolsó dolog ami érdekelt.
-Cián! -ordítottam el magamat, majd leugrottam a fehér viharszelő hátáról. Szerencsémre félúton a jéghideg tenger felé zuhanóban az éjfúria elkapott, és így elrepültünk a vízen lángoló fatákolmány felé. Jeleztem Vérszemnek hogy menjen biztonságba, majd Ciánt a Laufeyson felé tereltem és lenyújtottam a kezem, de ő csak kérdőn nézett fel rám.
-Mire a fenére vársz, tapsra? Fogd már meg a kezem különben itt döglesz meg! -morogtam rá, mire végre-valahára megragadta a karom. Ekkor vettem észre Lótuszt. aki a gazdája felsőjébe kapaszkodva próbálta felhúzni. Esküszöm nem tudtam hogy Lucas ilyen izmos volt... kifejezetten NEM néztem a mellkasára. Legalábbis megpróbáltam nem nézni. Egy perc alatt felküszködtük a srácot a hátam mögé, és míg ő a derekamba kapaszkodott hogy le ne essen, én pedig lehajoltam a nőstény fúria füléhez.
-Kislány, vigyél fel Jankóhoz, aztán vidd Lucast és a többiekkel húzzátok el a csíkot, oki? -Cián bólintott, majd gyorsan felrepült a két viharszelő fölé úgy három méterrel.
-De meg ne halj nekem! -nézett rám, mire elkuncogtam magam.
-Nyugi, nem szándékozok. -majd lefejtettem magamról Lucas karjait, és leugrottam a fekete sárkányról, egyenesen Jan hátára. Gyorsan elkaptam az egyik tüskéjét mielőtt lecsúsztam volna, majd sikeresen felmásztam a nyaka tövébe (és közben gondolatban ezerszer megáldottam Valkát amiért megtanított viharszelőkön akrobatikázni). Tudtam hogy a fehér sárkány tudja hogy ott vagyok, de semmivel sem jelezte és továbbra is csak az apja támadásaira koncentrált. Végre volt időm körbenézni: Vérszem, Jason és Lótusz egy tengerből kiálló sziklán álltak, biztonságos távolságban a sikoltó förtelemtől. Visszanézve Ciánékra, észrevettem hogy az albínó sárkány elégette a hajónkat és most már az éjfúriát és a fekete hajú fiút kergeti. Nem tudta utolérni, de ismertem a sárkányomat, és tudtam hogy nem sokáig fogja bírni az észveszejtő tempót a halál ellen. Szinte hallottam a fejemben a fogaskerekek kattogását ahogy a tekintetem ezerrel cikázott Vezúv, az ismeretlen lovas, a behemótja és Lucasék között és próbáltam valami ésszerű tervet összedobni, lehetőleg minél hamarabb.
-Nyomás alatt mindig rosszul teljesítek. -morogtam, majd egyszer csak felvidultam és megkocogtattam a viharszelő hátát.
-Hm? -pillantott rám, miközben a zöld sárkány elrepült valahová. Felmutattam a gyűrűmet, mire elkerekedett a szeme.
-Azt hol szerezted?
-Hosszú sztori. Legyőzhetjük vele valahogyan ezeket a behemótokat? -kérdeztem, mire Jan bólintott.
-Meg tudsz minket védeni, de hogy hatásos legyen közelebb kell jutnunk apámékhoz. Csak koncentrálj! -ajánlotta, majd Vezúv után repült. Ránéztem a gyűrűre, és rájöttem hogy fogalmam sincs mire gondolt Jankó "koncentrálás" néven. Akárhogy próbálgattam, csak egy fehér fényt tudtam előidézni, semmi mást. Dühösen összeszorítottam az öklömet, majd felnéztem az egyre közelebb kerülő zöld bestiára. Tudtam hogyha Jan újra megtámadja már komolyan pipa lesz ránk, valószínűleg ne fogjuk megúszni szárazon, és a páncéljának köszönhetően még meg sem tudnánk sebezni. A sárkány kérdőn nézett fel rám, mire megvontam a vállam.
-Bízz bennem Jani, max majd improvizálok. -simogattam meg a pikkelyeit, mire bólintott és megtámadta az apját. Az élénkzöld viharszelő kikerülte a fia tüzét, majd nekirepült az oldalának. Mármint nekirepült volna, de kb öt méterre Jankó szárnyától megállt, mintha falba ütközött volna. Megrázta a fejét és újra elővetette magát, de ismételten visszaesett. Ekkor megéreztem valami meleget a gyűrűsujjamon: az aranykarika fehér kristályai most már egy erős hófehér fénnyel pulzált, mintha egy szív lett volna. "Ezt én csináltam? De...hogy? Bár, miután sárkányok vesznek körbe, ezen már nem is kéne csodálkoznom." Ha tőlem függött volna még vagy egy óráig magamba filóztam volna, viszont egy hangos ordítás akarta szétrepeszteni a dobhártyámat. Villámgyorsan a sikoltó halál felé fordultam, és megfagyott a vér az ereimben.
-Ez diadalüvöltés volt. -suttogta Jan az akkor már egyértelmű tényt. Az albínó teremtmény már kezdett távolodni, a hátán a lovasa és...
-LUCAS! -sikítottam, mire a viharszelőm villámgyorsan a sikoltó után fordult, viszont Vezúv megragadta a farkát és visszarántotta, majd ő is elrepült. A rántás lendületétől lezuhantam Jankó hátáról, viszont Cián elkapott és lerakott a sziklára, amelyen Vérszem, Jason és Lótusz várt minket. Az éjrém szeméből sütött a szomorúság amikor az ölembe reppent, majd vinnyogó hangot kiadva nekem dörgölődzött. Megsimogattam a hátát, majd nem bírtam tovább és átöleltem az apró lényt. Cián mellénk sétált, a feje lehajtva.
-Annyira sajnálom, én megpróbáltam megvédeni de egy pillanatig nem figyeltem és az a boszorkány elvitte, én...
-Semmi baj kislány, nem a te hibád. -érintettem meg az orrát a kezemmel miközben halkan szipogtam. Alig ismertem a srácot, de már is iszonyúan fájt az elvesztése.
-Az én hibám, az egész az én hibám. -rázkódott meg újra a vállam, de egyszer csak egy tenyeret éreztem a vállamon. A könnyeimen át felnéztem Jas-re, aki nyugtatóan végighúzta a kezét a gerincemen.
-Lucas erős, ne félj Búza. Bármit is fognak tenni vele, nem fogja feladni a reményt. Viszont nekünk még el kell vinnünk téged Hibbantra... Cián, mi az ott a nyergeden? -nézett fel Jason, és kihúzta a papírlapot a nyeregpántok alól. Egy térkép volt, a másik oldalán pedig egy üzenet.
"Ide figyelj, lovas!
Ha látni akarod még élve a barátaid, holnap éjfél előtt találkozunk a térképen mutatott szigeten. A helyedben nem is próbálkoznák bármiféle trükkel, különben örökre búcsút mondhatsz a srácnak, és a gondolatnyelvűeknek is.
Jennifer"
Ha eddig féltettem Lucast, most már rettegtem.
-Gondolatnyelvűek? -fordította el a fejét Vérszem.
-Ride és Zápor... -vinnyogott a nőstény fúria, és remegve összetekeredett.
2016. november 20., vasárnap
2. Rész: Érdekes fejlemények áldozata lettem...
Amikor a következő nap reggelén (khöm, hajnali ötkor) felkeltem, még mindenki aludt. Csöndben felsétáltam a fedélzetre, majd felvontam a szemöldököm amikor megláttam hogy senki sem kormányozza a hajót, mégis halad. Hirtelen egy nagyobb csobbanást hallottam az orr felől, így gyorsan a korláthoz rohantam és lebámultam a tengerre. Odalent mintha egy nagyobb sárkány körvonalait tudtam kivenni. Hirtelen egy hideg valamit éreztem a vállamon, mire gyorsan megfordultam és szembenéztem a felemás szemű fúriával.
-Oh, bocsi ha megijesztettelek...csak nem szoktam hozzá hogy valaki már ébren van amikor felkelek. -lépett hátrébb, mire megráztam a fejem.
-Nem baj. Én ilyenkor minden kisebb-nagyobb zajra megijedek. -nevettem, majd visszafordultam a tengerhez.
-Vérszem, nem tudod véletlenül ki húzza a hajót?
-Egy tengerrázó. Egy kifejezetten önimádó példány. -horkantott a hím, majd kiterjesztette a szárnyait.
-Elmentem repülni pár kört, akarsz jönni? -nézett rám, mire bólintottam és felültem a hátára. Miután biztonságosan és kényelmesen elhelyezkedtem a hátán, jelzésképpen a kezem a nyakára tettem. A sárkány nekifutott a korlátnak, majd egy kis zuhanás után felrepült a vonuló sárkányok közé. Boldogan felültem és hagytam hogy a szél mindenfelé csapkodja a hajam: a repülés még mindig a kedvenc szokásaim közé tartozott, és Vérszem nagyon egyenletesen repült ami csak fokozta a boldogságomat. Egyszer csak egy ötlet jutott az eszembe, és vigyorogva lehajoltam a fúria füléhez.
-Mennyire megy az extrém repülés? -kuncogtam, mire felmordult.
-Le akarsz zuhanni? -morgott, mire felnevettem.
-Ki mondta hogy nem vagyok egy picit őrült?
-Ezt a hozzáállást szeretem! -nevetett, majd szinte függőlegesen elkezdett lefelé zuhanni. Erősen rányomtam a kezeimet a pikkelyeire, aminek köszönhetően nem zúgtam le róla. Vérszem boldogan ordított egyet, majd az utolsó pillanatban a tenger felszín előtt kiterjesztette a szárnyait és előrerepült. Addigra a copfomból már rég kirepült a gumi, és lebuktam a fúria fülei mögé, mikor ő landolt a hajó fedélzetén.
-Köszönöm ezt a repülést. -nyomtam egy gyors puszit a hideg pikkelyekre a feje oldalán, mire valaki felhorkantott a hátam mögött. Meglepődve vettem észre a mérgesen elrepülő Ciánt.
-Kislány! Gyere vissza! -kiáltottam utána, miközben Vérszem morgott.
-Idióta csaj, el fog tévedni... -szárnyalt utána, én pedig félve néztem a két távolodó árnyat. A tehetetlenségtől dühösen elindultam vissza a szobámba, de az ajtót kinyitva hallottam hogy valaki fájdalmasan felkiált. Reflexből becsuktam az ajtót, és hirtelen szembetaláltam magam a homlokát dörzsölő Laufeysonnal.
-Tudom hogy utálsz Halász, de attól még nem kell hozzám vágni azt a rohadt ajtót! -nézett rám dühösen, mire beharaptam az ajkaimat és idegesen összefontam az ujjaim.
-Bocsi, nem akartalak bántani... -a fiú felvonta a szemöldökét: gondolom meglepte a viselkedésem, és nem tudta eldönteni hogy higgyen-e nekem. Végül megrázta a fejét, majd eloldalazva mellettem kilépett a fedélzetre.
-Szép munka Astrid, öt perc alatt két személy berágott rád. -morogtam, majd benyitottam a szobámba és levetettem magam az ágyra. Hirtelen ötlettől vezérelve előhúztam egy papírt az ágy alól és a ceruzámat, és elkezdtem rajzolni. Pár perc múlva már kirajzolódott egy viharszelő fenséges alakja. "Zápor" firkantottam a lap sarkába. Elmosolyodtam Cián barátnőjének gondolatára: a fiatal szelőlány pont ugyanolyan idegbeteg és pörgős mint az éjfúriám. Nem csoda hogy mindig együtt lógnának (bár Zapi súlyát nem nagyon bírják el a fák), még a fúria szemsérülése után is. Sóhajtottam ahogy leraktam a rajzot az ágyra, majd hirtelen összegörnyedtem. Olyan érzés volt mintha a lelkemet akarták volna kitépni... Amikor a fájdalom elmúlt, lendületből kirohantam a szobából és fel a hajóra. Boldogan vettem tudomásul hogy a fúriák visszatértek, ezért Ciánhoz futottam és átöleltem a nyakát.
-Búza, mi a baj? -nézett le rám a nőstény, mire pár csepp könyv a fájdalomtól és a lelki sokktól kifolyt, de gyorsan letöröltem őket.
-Kislány, emlékszel hogy ki tudhat a sárkánylovasokon kívül az őrzőlétemről? -kérdeztem a sárkányok nyelvén hogy a jelenlévő Lucas és Jason ne értsék mit mondtam.
-Nem hinném hogy bárki, mert?
-Mert ha senki sem tud róla, akkor hogy a fenébe tudják a lelkemet támadni? -sóhajtottam és rogytam le a korlát mellé, és behunytam a szemem. Nemsokára léptek közeledését hallottam, és éreztem ahogy egy fémkarika landolt a kezemben. Lenéztem a tenyeremre, és kérdő tekintettel néztem a gyűrűre. Három apró, két-két kristályos levél volt rajta. Felnéztem az előttem álló Lucasra, nem értettem hogy mit akart.
-Az édesanyámé volt. Mielőtt megölték, odaadta hogyha valaha találkozok egy lánnyal aki beszél a sárkányok nyelvén, adjam oda neki, mert szüksége lesz rá. Gondolom, te lennél az a kisasszony. -fonta össze a karjait.
-Ja oké, már megijedtem. -nyújtottam ki a nyelvem és váltottam vissza a vikingek nyelvére. Laufeyson csak a szemét forgatta, és megfogta a gyűrűt majd felhúzta a gyűrűsujjamra. A kezemet az arcom elé emelve nézegettem a hat kristályt, amik akkor már fehéren ragyogtak. Megnéztem ha a fényüket tudom-e szabályozni a gondolatommal, de nem. Majd valamikor rá kell jönnöm hogyan működnek, de egyenlőre csak felnéztem az előttem álló fiúra. Csak a közelségtől vettem észre a zöld szemeit, amik Hablatyéira emlékeztettek, csak egy árnyalattal sötétebbek voltak.
-Köszönöm. -mosolyogtam rá, mire bólintott de továbbra is csak az arcomat fürkészte. Pár másodperc múlva bekattant mit akart tőlem, és zavartan felálltam.
-Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni amiért ma reggel rád vágtam az ajtót. Nem direkt volt, de azért remélem nem haragszol. -néztem fel rá, mire sóhajtott és a szája sarka felfelé ívelt. Nem volt igazi mosolynak nevezhető, de nekem bőven elég volt hogy elmosolyodjak és egy enyhe vörös szín kerüljön az arcomra. "Te jó Thor, én egy fiú miatt elvörösödök? Én mikor a jó életben vörösödtem el? Mi a fene történik velem?!" Ilyen és hasonló gondolatok száguldottak a fejemben miközben Cián mellém lépett és aprót lökött rajtam, majd az orrával a szobák felé mutatott. A jelzéseit megértve lesétáltam a szobámba, majd leültem az ágyra miközben a fúria lehuppant elém és felnézett.
-Na akkor? -vigyorgott, mire kérdőn felvontam a szemöldököm.
-Akkor mi ütött beléd? -kérdeztem, mire felkuncogott és a fejét az ölembe helyezte.
-Akkor csak belezúgtál Lucasbaaa? -húzta el az utolsó betűt, mire reflexből elnéztem a fal felé.
-Nem tudom. Lehet, de nem biztos. -sóhajtottam, mire gyengéden megbökött.
-Ugyan Búza, én láttam már szerelmes vikingeket és sárkányokat egyaránt. Te is úgy fogod végezni mint Asztrid... csak ő szegény Hablatyra hozza rá a frászt a viselkedésével plusz a szekercéjével. -kuncogott, mire csak a szememet forgattam és felálltam.
-Ha kivigyorogtad magad akár fel is jöhetnél a fedélzetre, fogadjunk hogy Vérszem unatkozik nélküled. -kacsintottam neki és felsuhantam a lépcsőn. Út közben egy pillantást vetettem a gyűrűre, ami nem világított, de ahogy egyre feljebb jutottam, mintha a fénye lassacskán visszatért volna. "Talán valamihez közel kell lennem... vagy valakihez? Lehetséges hogy ez is erőforrással működik, de ki vagy mi lehet az? Vérszem talán, vagy valami van Lucasnál? Vagy... nem, nem lehet Lucas, annak semmi értelme! De végül is tőle kaptam a gyűrűt, szóval mégiscsak logikus lenne... De akarok én egyáltalán a Laufeyson közelében lenni? Végül is a Vallhallába idegesít, és már ma kijelentette hogy rühell, sőt, utál. Én nem utálom őt... asszem? Na jó, én komolyan meg fogok őrülni ha saját magammal veszekedek... és mindenki hülyének fog nézni..." A gondolataimból egy kéz ébresztett ki ami a vállamon landolt. Meglepetten néztem fel, és a világoskék szemeim két sötétzölddel találkoztak.
-Hé, jól vagy? -kérdezte Lucas, mire bólintottam.
-Csak picit elgondolkodtam.
-Picit? Majdnem nekem jöttél. -vigyorgott, mire vállba vágtam.
-Jaj már! Hozzá kéne szoknod a viselkedésemhez, még egy jó ideig össze leszünk zárva, Laufeyson.
-Ugyan Halász, ezzel akarsz megijeszteni? Ehhez egy kicsit többet kell mutatnod. -helyezte a kezét a vállamra és elvigyorodott, mire a mellkasába bokszoltam. Lucas picit összerándult miközben elhúzódtam tőle, és a szememmel Jasont kerestem. Amint megpillantottam a barna hajú srácot, odasétáltam és magasról tettem a zöldszemű fiú lélekbefúró tekintetére, ami még így is a rajtam pihent.
-Jas, kb. mennyi idő mire Hibbantra érünk?
-Nem igazán tudom. Pár hét, talán? De ha rájövünk hogy jutottatok ide ilyen gyorsan, talán találok egy gyorsabb megoldást. -mondta és előhúzott egy térképet, amit még Hablaty is megirigyelt volna. Mindenhova berajzolva a sziget, a sárkányfajok, minden! Jason megmutatta hol vagyunk, és ekkor vettem észre egy ijesztő tényezőt.
-Jason...
-Hm?
-Errefelé milyen sárkányfajok is laknak?
-Csak dagály osztályúak, mert?
-Mert szerintem az kifejezetten nem vízi sárkány... -mutattam a fölöttünk köröző árnyra. A felhőktől nem láttam rendesen hogy megállapíthassam a fajtáját, de hatalmas volt. És kifejezetten felettünk repült, mint egy vadászó rétisas.
-Szerintem minket reggelinek néztek. -lépett mögém Lucas, mire egyetértően bólintottam. Csak álltunk, és vártuk hogy a bestia lejjebb ereszkedjen. "Ez érdekes lesz."
-Oh, bocsi ha megijesztettelek...csak nem szoktam hozzá hogy valaki már ébren van amikor felkelek. -lépett hátrébb, mire megráztam a fejem.
-Nem baj. Én ilyenkor minden kisebb-nagyobb zajra megijedek. -nevettem, majd visszafordultam a tengerhez.
-Vérszem, nem tudod véletlenül ki húzza a hajót?
-Egy tengerrázó. Egy kifejezetten önimádó példány. -horkantott a hím, majd kiterjesztette a szárnyait.
-Elmentem repülni pár kört, akarsz jönni? -nézett rám, mire bólintottam és felültem a hátára. Miután biztonságosan és kényelmesen elhelyezkedtem a hátán, jelzésképpen a kezem a nyakára tettem. A sárkány nekifutott a korlátnak, majd egy kis zuhanás után felrepült a vonuló sárkányok közé. Boldogan felültem és hagytam hogy a szél mindenfelé csapkodja a hajam: a repülés még mindig a kedvenc szokásaim közé tartozott, és Vérszem nagyon egyenletesen repült ami csak fokozta a boldogságomat. Egyszer csak egy ötlet jutott az eszembe, és vigyorogva lehajoltam a fúria füléhez.
-Mennyire megy az extrém repülés? -kuncogtam, mire felmordult.
-Le akarsz zuhanni? -morgott, mire felnevettem.
-Ki mondta hogy nem vagyok egy picit őrült?
-Ezt a hozzáállást szeretem! -nevetett, majd szinte függőlegesen elkezdett lefelé zuhanni. Erősen rányomtam a kezeimet a pikkelyeire, aminek köszönhetően nem zúgtam le róla. Vérszem boldogan ordított egyet, majd az utolsó pillanatban a tenger felszín előtt kiterjesztette a szárnyait és előrerepült. Addigra a copfomból már rég kirepült a gumi, és lebuktam a fúria fülei mögé, mikor ő landolt a hajó fedélzetén.
-Köszönöm ezt a repülést. -nyomtam egy gyors puszit a hideg pikkelyekre a feje oldalán, mire valaki felhorkantott a hátam mögött. Meglepődve vettem észre a mérgesen elrepülő Ciánt.
-Kislány! Gyere vissza! -kiáltottam utána, miközben Vérszem morgott.
-Idióta csaj, el fog tévedni... -szárnyalt utána, én pedig félve néztem a két távolodó árnyat. A tehetetlenségtől dühösen elindultam vissza a szobámba, de az ajtót kinyitva hallottam hogy valaki fájdalmasan felkiált. Reflexből becsuktam az ajtót, és hirtelen szembetaláltam magam a homlokát dörzsölő Laufeysonnal.
-Tudom hogy utálsz Halász, de attól még nem kell hozzám vágni azt a rohadt ajtót! -nézett rám dühösen, mire beharaptam az ajkaimat és idegesen összefontam az ujjaim.
-Bocsi, nem akartalak bántani... -a fiú felvonta a szemöldökét: gondolom meglepte a viselkedésem, és nem tudta eldönteni hogy higgyen-e nekem. Végül megrázta a fejét, majd eloldalazva mellettem kilépett a fedélzetre.
-Szép munka Astrid, öt perc alatt két személy berágott rád. -morogtam, majd benyitottam a szobámba és levetettem magam az ágyra. Hirtelen ötlettől vezérelve előhúztam egy papírt az ágy alól és a ceruzámat, és elkezdtem rajzolni. Pár perc múlva már kirajzolódott egy viharszelő fenséges alakja. "Zápor" firkantottam a lap sarkába. Elmosolyodtam Cián barátnőjének gondolatára: a fiatal szelőlány pont ugyanolyan idegbeteg és pörgős mint az éjfúriám. Nem csoda hogy mindig együtt lógnának (bár Zapi súlyát nem nagyon bírják el a fák), még a fúria szemsérülése után is. Sóhajtottam ahogy leraktam a rajzot az ágyra, majd hirtelen összegörnyedtem. Olyan érzés volt mintha a lelkemet akarták volna kitépni... Amikor a fájdalom elmúlt, lendületből kirohantam a szobából és fel a hajóra. Boldogan vettem tudomásul hogy a fúriák visszatértek, ezért Ciánhoz futottam és átöleltem a nyakát.
-Búza, mi a baj? -nézett le rám a nőstény, mire pár csepp könyv a fájdalomtól és a lelki sokktól kifolyt, de gyorsan letöröltem őket.
-Kislány, emlékszel hogy ki tudhat a sárkánylovasokon kívül az őrzőlétemről? -kérdeztem a sárkányok nyelvén hogy a jelenlévő Lucas és Jason ne értsék mit mondtam.
-Nem hinném hogy bárki, mert?
-Mert ha senki sem tud róla, akkor hogy a fenébe tudják a lelkemet támadni? -sóhajtottam és rogytam le a korlát mellé, és behunytam a szemem. Nemsokára léptek közeledését hallottam, és éreztem ahogy egy fémkarika landolt a kezemben. Lenéztem a tenyeremre, és kérdő tekintettel néztem a gyűrűre. Három apró, két-két kristályos levél volt rajta. Felnéztem az előttem álló Lucasra, nem értettem hogy mit akart.
-Az édesanyámé volt. Mielőtt megölték, odaadta hogyha valaha találkozok egy lánnyal aki beszél a sárkányok nyelvén, adjam oda neki, mert szüksége lesz rá. Gondolom, te lennél az a kisasszony. -fonta össze a karjait.
-Ja oké, már megijedtem. -nyújtottam ki a nyelvem és váltottam vissza a vikingek nyelvére. Laufeyson csak a szemét forgatta, és megfogta a gyűrűt majd felhúzta a gyűrűsujjamra. A kezemet az arcom elé emelve nézegettem a hat kristályt, amik akkor már fehéren ragyogtak. Megnéztem ha a fényüket tudom-e szabályozni a gondolatommal, de nem. Majd valamikor rá kell jönnöm hogyan működnek, de egyenlőre csak felnéztem az előttem álló fiúra. Csak a közelségtől vettem észre a zöld szemeit, amik Hablatyéira emlékeztettek, csak egy árnyalattal sötétebbek voltak.
-Köszönöm. -mosolyogtam rá, mire bólintott de továbbra is csak az arcomat fürkészte. Pár másodperc múlva bekattant mit akart tőlem, és zavartan felálltam.
-Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni amiért ma reggel rád vágtam az ajtót. Nem direkt volt, de azért remélem nem haragszol. -néztem fel rá, mire sóhajtott és a szája sarka felfelé ívelt. Nem volt igazi mosolynak nevezhető, de nekem bőven elég volt hogy elmosolyodjak és egy enyhe vörös szín kerüljön az arcomra. "Te jó Thor, én egy fiú miatt elvörösödök? Én mikor a jó életben vörösödtem el? Mi a fene történik velem?!" Ilyen és hasonló gondolatok száguldottak a fejemben miközben Cián mellém lépett és aprót lökött rajtam, majd az orrával a szobák felé mutatott. A jelzéseit megértve lesétáltam a szobámba, majd leültem az ágyra miközben a fúria lehuppant elém és felnézett.
-Na akkor? -vigyorgott, mire kérdőn felvontam a szemöldököm.
-Akkor mi ütött beléd? -kérdeztem, mire felkuncogott és a fejét az ölembe helyezte.
-Akkor csak belezúgtál Lucasbaaa? -húzta el az utolsó betűt, mire reflexből elnéztem a fal felé.
-Nem tudom. Lehet, de nem biztos. -sóhajtottam, mire gyengéden megbökött.
-Ugyan Búza, én láttam már szerelmes vikingeket és sárkányokat egyaránt. Te is úgy fogod végezni mint Asztrid... csak ő szegény Hablatyra hozza rá a frászt a viselkedésével plusz a szekercéjével. -kuncogott, mire csak a szememet forgattam és felálltam.
-Ha kivigyorogtad magad akár fel is jöhetnél a fedélzetre, fogadjunk hogy Vérszem unatkozik nélküled. -kacsintottam neki és felsuhantam a lépcsőn. Út közben egy pillantást vetettem a gyűrűre, ami nem világított, de ahogy egyre feljebb jutottam, mintha a fénye lassacskán visszatért volna. "Talán valamihez közel kell lennem... vagy valakihez? Lehetséges hogy ez is erőforrással működik, de ki vagy mi lehet az? Vérszem talán, vagy valami van Lucasnál? Vagy... nem, nem lehet Lucas, annak semmi értelme! De végül is tőle kaptam a gyűrűt, szóval mégiscsak logikus lenne... De akarok én egyáltalán a Laufeyson közelében lenni? Végül is a Vallhallába idegesít, és már ma kijelentette hogy rühell, sőt, utál. Én nem utálom őt... asszem? Na jó, én komolyan meg fogok őrülni ha saját magammal veszekedek... és mindenki hülyének fog nézni..." A gondolataimból egy kéz ébresztett ki ami a vállamon landolt. Meglepetten néztem fel, és a világoskék szemeim két sötétzölddel találkoztak.
-Hé, jól vagy? -kérdezte Lucas, mire bólintottam.
-Csak picit elgondolkodtam.
-Picit? Majdnem nekem jöttél. -vigyorgott, mire vállba vágtam.
-Jaj már! Hozzá kéne szoknod a viselkedésemhez, még egy jó ideig össze leszünk zárva, Laufeyson.
-Ugyan Halász, ezzel akarsz megijeszteni? Ehhez egy kicsit többet kell mutatnod. -helyezte a kezét a vállamra és elvigyorodott, mire a mellkasába bokszoltam. Lucas picit összerándult miközben elhúzódtam tőle, és a szememmel Jasont kerestem. Amint megpillantottam a barna hajú srácot, odasétáltam és magasról tettem a zöldszemű fiú lélekbefúró tekintetére, ami még így is a rajtam pihent.
-Jas, kb. mennyi idő mire Hibbantra érünk?
-Nem igazán tudom. Pár hét, talán? De ha rájövünk hogy jutottatok ide ilyen gyorsan, talán találok egy gyorsabb megoldást. -mondta és előhúzott egy térképet, amit még Hablaty is megirigyelt volna. Mindenhova berajzolva a sziget, a sárkányfajok, minden! Jason megmutatta hol vagyunk, és ekkor vettem észre egy ijesztő tényezőt.
-Jason...
-Hm?
-Errefelé milyen sárkányfajok is laknak?
-Csak dagály osztályúak, mert?
-Mert szerintem az kifejezetten nem vízi sárkány... -mutattam a fölöttünk köröző árnyra. A felhőktől nem láttam rendesen hogy megállapíthassam a fajtáját, de hatalmas volt. És kifejezetten felettünk repült, mint egy vadászó rétisas.
-Szerintem minket reggelinek néztek. -lépett mögém Lucas, mire egyetértően bólintottam. Csak álltunk, és vártuk hogy a bestia lejjebb ereszkedjen. "Ez érdekes lesz."
2016. november 6., vasárnap
1. Rész: Fiúk...
Mikorra odaértünk Lucas házához, a fiú már az ajtófélfának támaszkodva várt minket, vállán a nemrég látott fehér éjrém. Cián megremegett a pillantása alatt, mire nyugtatólag a fejére tettem a kezem és farkasszemet néztem a fekete hajú sráccal. Pár percig csak egymást néztük, majd elvigyorodott.
-Van vér a pucádban, hölgyem. Kit tisztelhetek a személyedben? -lépett el az ajtótól.
-Astrid Halász, te pedig Lucas...?
-Lucas Laufeyson, szolgálatodra. -hajolt meg, majd elkapta kezem és gyengéd csókot nyomott rá, mire Jason felhorkantott.
-Nem kell úriemberként viselkedned mikor megismersz egy új lányt, Laufeyson. Hidd el, majd megtudja mekkora marha vagy. -sétált be a házba, a srác pedig megvonta a vállát. Mosolyogva megráztam a fejem, majd vállba vágtam Lucast, aki erre felnyögött.
-Ez meg mi volt?!
-Ne próbáld meg átvágni, két fiúval nőtt fel, és még ő volt az erőszakos! -kiáltott ki a házból Jas, mire elvigyorodtam és követtem befelé. A fehér kissárkány átfutott a lábam között, majd felugrott az asztalra és onnan figyelt minket. Lucas vigyorogva lehuppant a sárkánya mellé, majd megsimogatta a hátát és rám nézett.
-Aligha hiszem el hogy egyszerű kedvességből látogatna meg a falu észlénye és egy rejtélyes leányzó, szóval kérdezem, mit akartok tőlem? -fonta össze a karját.
-Astrid hazamenne, de szüksége lenne néhány kísérőre, különben soha életben nem jut el Hibbant-szigetre. Velünk jönnél? -nézett rá a törzsfő unokaöccse, mire a bajkeverő rám nézett. Farkasszemet néztünk, majd elé léptem és a kezemet az övére helyeztem. Kérdőn nézett rám, mire a füléhez hajoltam.
-Te még nem nagyon ismered mit tesz egy éjfúria azzal aki ellentmond a lovasának, ugye? -suttogtam, mire felhorkantott.
-Vegyem ezt zsarolásnak, Halász? -mondta alig hallhatóan, mire felkuncogtam.
-Vedd aminek akarod, Laufeyson... csak aztán nézz szembe a következményekkel. -mosolyogva elhúzódtam tőle majd kisétáltam a házból, egyenesen Ciánhoz.
-Mit mondott? -nézett rám kíváncsian az éjfúria, majd összeszűkült szemekkel figyelte az arckifejezésemet.
-Búza, ne... Muszáj volt szemétkedni vele? -rázta meg a fejét mire elnevettem magam.
-Ugyan már kislány, eddig mindig bevált, nem?
-De, de ez után utálni fog, hacsak nem őrült. Bár... elég idiótának nézett ki hogy még ezek után is bírjon. -gondolkodott a fekete sárkány, majd felkapta a fejét ahogy az éjrém kirepült az ajtón és a vállamra ült.
-A nevem Lótusz. Jason üzeni hogy a kikötőben lesznek, szóval lassan el kéne indulni. -nézett ránk, mire bólintottam és felemeltem az egyik kezemet az orra elé. Vigyázva megszagolgatta, majd boldogan morogva belenyomta az orrát, mire a másik kezemmel megsimogattam a hátát.
-Lótusz, megmutatnád merre van a kikötő? Nem nagyon tudjuk a járást errefelé. -lépett mellénk Cián, mire a fehér sárkány elénk repült, én pedig felültem a sárkányomra és így követtük, egészen a dokkokig.
Amikor újra megláttam a fiúkat, már nem voltak egyedül. Jason mellett egy éjfúria-szerű sárkány ült, viszont a pikkelyei enyhén pirosan fénylettek. Jobb szeme vörös volt, viszont a bal teljesen fekete. Vizsgálóan bámult ránk, és Cián enyhén megborzongott a pillantása alatt, mire a rejtélyes sárkány elmosolyodott.
-Tetszik amit látsz? -sétált elénk a hím, én pedig gyorsan leugrottam a fúriámról és elhátrálva figyeltem az eseményeket.
-Reménykedsz, mi? -horkantott Cián, de a másik csak mosolygott és elkezdett körözni körülötte.
-Nem sok ifjú kisasszonyt látni errefelé, és kinézetben még a szebbek sem közelíthetik a gyönyörűségedet. -húzta végig a mancsát a sárkányom faroklapátján, mire ő lazán fejbe vágta a flörtölő hímet.
-Ugyan már Vérszem, mit képzeltél? Esküszöm, rosszabb vagy mint Lucas. -sétált hozzám a lovasa, és egy rosszalló pillantással illette a sárkányát, aki csak vetett egy utolsó pillantást Ciánra majd vigyorogva hozzánk sétált.
-Te is érted mit mondanak? -néztem a fiúra, aki megrázta a fejét.
-Nem, de ismerem a sárkányomat eléggé ahhoz hogy tudjam mit művel. És mielőtt kérdeznéd, éjfúria és világréme keverék.-vakarta meg Vérszem fejét, mire ő boldogan morgott és a fénye megerősödött. Cián megenyhült a boldog fúria láttán, és odasétált mellém, majd a fejével meglökte Vérszemet.
-Na uram, mehetünk? -lépett mellé, mire a másik meghajolt előtte.
-Hölgyeké az elsőbbség. -kuncogott, de a félszemű sárkánylány csak forgatta a szemét és elindult Lótusz és Lucas felé, én pedig gyorsan követtem.
-Kislány, van egy hódolód... Ha ezt elmesélem Zápornak... -nevettem a lila viharszelőlányra gondolva, de a fúria tiszta kedvességből oldalba vágott a szárnyával.
-Ugyan már Astrid, két fiúval leszel összezárva egy jó ideig, csak...
-Cián, két fiúval nőttem fel.
-Azok az öcséid, ez más tészta!
-Dehogy más tészta, mindegyik idióta.
-Ki az idióta? -kérdezett Lucas.
-Te.- vágtam rá reflexből, mire felhúzta a szemöldökét.
-Érdekes személyiség vagy, Halász.
-És még alig ismersz, Laufeyson. -fontam össze a karjaimat és hajoltam előre, az arcom alig pár centire volt az övétől. Nem húzódott hátra, de nem is tolt el magától. Egymás szemébe bámultunk, próbáltuk kiolvasni mit gondolt a másik. A fiú láthatott valami kedvére valót, mivel hirtelen elvigyorodott és hátrahúzódott.
-Előre várom a közös utazást, Búza. -suttogta direkt megnyomva a becenevemet, majd elfordult és felsétált egy hajóra, Jason és a sárkányok utána. Otthagytak egyedül, én pedig összeráncolt homlokkal a gondolataimba mélyedtem. "Búza? De hisz' itt a szigeten még nem mondtam el hogy így hívnak a barátaim... Akkor honnan tudja? Nem gondolatolvasó, és nem is hinném hogy ért a sárkányok nyelvén." Hasonló gondolatok cikáztak a fejemben ahogy lassan követtem a többieket. A hajó fedélzetén a pillantásom találkozott Lucaséval, aki csak mosolygott és olyan áthatóan bámult, hogy gyorsan elkaptam róla a tekintetem. Eddig sikerült minden embert gyorsan kiismernem, de volt valami abban a fiúban, amit egyszerűen nem tudtam beazonosítani. De elhatároztam hogy kiderítem mi az, kerül bármibe.
Ha tőlem függött volna akár órákig is álldogáltam volna ott a fedélzeten, tekintetem a tengeren és gondolataim a fellegekben, de hirtelen egy piros valami nekem repült.
-Mi a... Szeder?! -néztem meglepetten a fiatal szénkaromra, aki amint felismert ledöntött a padlóra és hozzám dörgölődzött, mire nem tudtam visszatartani a nevetést.
-Na végre hogy megtaláltalak! Ride üzenni akart neked, ezért rám kötötte ezt az izét. Le tudnád szedni? -mutatta a lábát, amire egy összecsavart levél volt kötve. Gyorsan leszedtem róla és elküldtem hogy beszélgessen a többi sárkánnyal, majd kitekertem az üzenetet.
"Te jó Thor Astrid, hol a fenében vagy?!
Hablaty átnézte a lovasokkal az egész környéket, de nyomotokat se találjuk. Látnod kéne Záport, hogy aggódik Ciánért! Bár mondjuk együtt nőttek fel, nem csodálom. Az öcséidet alig győzöm nyugtatgatni hogy megleszel. A helyedben ezerrel sprintelnék vissza Hibbantra, mert minél több ideig leszel el... Ezt inkább nem fejezem be. Szegény Szeder már így is itt nyavalyog nekem. Gyorsan szelídítenem kell egy rettenetes rémet, látszik hogy a szénkarmokat természetüknél fogva nem postasárkánynak tervezték.
Úgyhogy: visszaírsz hol vagy, hogy vagy, mikor érsz haza, oki?
RidingLove"
Nevetve olvastam végig a levelet, majd gyorsan elővettem egy széndarabot a zsebemből és megfordítottam a lapot.
"Nyugi legyen, kisasszony!
Köszönöm szépen aggódását, tökéletesen megvagyok, és már indulok is vissza a faluba. Cián is elvan, ahogy nézem Vérszemre újra rátört a flörtölhetnék: szerinted Valka látott már valaha világréme és éjfúria keveréket?
Vérszemen kívül csatlakozott hozzánk Jason és Lucas, az észlény és a rosszfiú: utóbbi kifejezetten érdekes ember. Majd később mesélek, most nem akarom Szedert fárasztani. De a következő üzenetet majd Flutty-val küld inkább, oki? Strapabíró rém az én kis drágaságom, és már sokszor kihúzott a bajból.
Hílo,
Búza"
Gyorsan felkötöttem az üzenetet az apró piros sárkánykölyökre majd útjára bocsájtottam. Mivel semmi kedvem nem volt szóba állni a fekete hajú sráccal és már amúgy is ment le a nap, megkérdeztem Jasontól hol aludhatok ma este.
-A hajó végében van egy csapóajtó. Ha azon lemész, jobbra az első szoba a tiéd. Tudom nem lesz túl kényelmes, de az a legjobb amivel szolgálhatunk.- megköszöntem az útmutatását, majd miután vetettem egy pillantást a boldogan fecsegő Ciánra, lementem és körülnéztem. Egy ágy, egy vékonyabb sziklalap a sárkánynak, és egy apró szekrény. Boldogan feküdtem le az ágyra, majd a nap fáradalmai után gyorsan elnyomott az álom.
-Van vér a pucádban, hölgyem. Kit tisztelhetek a személyedben? -lépett el az ajtótól.
-Astrid Halász, te pedig Lucas...?
-Lucas Laufeyson, szolgálatodra. -hajolt meg, majd elkapta kezem és gyengéd csókot nyomott rá, mire Jason felhorkantott.
-Nem kell úriemberként viselkedned mikor megismersz egy új lányt, Laufeyson. Hidd el, majd megtudja mekkora marha vagy. -sétált be a házba, a srác pedig megvonta a vállát. Mosolyogva megráztam a fejem, majd vállba vágtam Lucast, aki erre felnyögött.
-Ez meg mi volt?!
-Ne próbáld meg átvágni, két fiúval nőtt fel, és még ő volt az erőszakos! -kiáltott ki a házból Jas, mire elvigyorodtam és követtem befelé. A fehér kissárkány átfutott a lábam között, majd felugrott az asztalra és onnan figyelt minket. Lucas vigyorogva lehuppant a sárkánya mellé, majd megsimogatta a hátát és rám nézett.
-Aligha hiszem el hogy egyszerű kedvességből látogatna meg a falu észlénye és egy rejtélyes leányzó, szóval kérdezem, mit akartok tőlem? -fonta össze a karját.
-Astrid hazamenne, de szüksége lenne néhány kísérőre, különben soha életben nem jut el Hibbant-szigetre. Velünk jönnél? -nézett rá a törzsfő unokaöccse, mire a bajkeverő rám nézett. Farkasszemet néztünk, majd elé léptem és a kezemet az övére helyeztem. Kérdőn nézett rám, mire a füléhez hajoltam.
-Te még nem nagyon ismered mit tesz egy éjfúria azzal aki ellentmond a lovasának, ugye? -suttogtam, mire felhorkantott.
-Vegyem ezt zsarolásnak, Halász? -mondta alig hallhatóan, mire felkuncogtam.
-Vedd aminek akarod, Laufeyson... csak aztán nézz szembe a következményekkel. -mosolyogva elhúzódtam tőle majd kisétáltam a házból, egyenesen Ciánhoz.
-Mit mondott? -nézett rám kíváncsian az éjfúria, majd összeszűkült szemekkel figyelte az arckifejezésemet.
-Búza, ne... Muszáj volt szemétkedni vele? -rázta meg a fejét mire elnevettem magam.
-Ugyan már kislány, eddig mindig bevált, nem?
-De, de ez után utálni fog, hacsak nem őrült. Bár... elég idiótának nézett ki hogy még ezek után is bírjon. -gondolkodott a fekete sárkány, majd felkapta a fejét ahogy az éjrém kirepült az ajtón és a vállamra ült.
-A nevem Lótusz. Jason üzeni hogy a kikötőben lesznek, szóval lassan el kéne indulni. -nézett ránk, mire bólintottam és felemeltem az egyik kezemet az orra elé. Vigyázva megszagolgatta, majd boldogan morogva belenyomta az orrát, mire a másik kezemmel megsimogattam a hátát.
-Lótusz, megmutatnád merre van a kikötő? Nem nagyon tudjuk a járást errefelé. -lépett mellénk Cián, mire a fehér sárkány elénk repült, én pedig felültem a sárkányomra és így követtük, egészen a dokkokig.
Amikor újra megláttam a fiúkat, már nem voltak egyedül. Jason mellett egy éjfúria-szerű sárkány ült, viszont a pikkelyei enyhén pirosan fénylettek. Jobb szeme vörös volt, viszont a bal teljesen fekete. Vizsgálóan bámult ránk, és Cián enyhén megborzongott a pillantása alatt, mire a rejtélyes sárkány elmosolyodott.
-Tetszik amit látsz? -sétált elénk a hím, én pedig gyorsan leugrottam a fúriámról és elhátrálva figyeltem az eseményeket.
-Reménykedsz, mi? -horkantott Cián, de a másik csak mosolygott és elkezdett körözni körülötte.
-Nem sok ifjú kisasszonyt látni errefelé, és kinézetben még a szebbek sem közelíthetik a gyönyörűségedet. -húzta végig a mancsát a sárkányom faroklapátján, mire ő lazán fejbe vágta a flörtölő hímet.
-Ugyan már Vérszem, mit képzeltél? Esküszöm, rosszabb vagy mint Lucas. -sétált hozzám a lovasa, és egy rosszalló pillantással illette a sárkányát, aki csak vetett egy utolsó pillantást Ciánra majd vigyorogva hozzánk sétált.
-Te is érted mit mondanak? -néztem a fiúra, aki megrázta a fejét.
-Nem, de ismerem a sárkányomat eléggé ahhoz hogy tudjam mit művel. És mielőtt kérdeznéd, éjfúria és világréme keverék.-vakarta meg Vérszem fejét, mire ő boldogan morgott és a fénye megerősödött. Cián megenyhült a boldog fúria láttán, és odasétált mellém, majd a fejével meglökte Vérszemet.
-Na uram, mehetünk? -lépett mellé, mire a másik meghajolt előtte.
-Hölgyeké az elsőbbség. -kuncogott, de a félszemű sárkánylány csak forgatta a szemét és elindult Lótusz és Lucas felé, én pedig gyorsan követtem.
-Kislány, van egy hódolód... Ha ezt elmesélem Zápornak... -nevettem a lila viharszelőlányra gondolva, de a fúria tiszta kedvességből oldalba vágott a szárnyával.
-Ugyan már Astrid, két fiúval leszel összezárva egy jó ideig, csak...
-Cián, két fiúval nőttem fel.
-Azok az öcséid, ez más tészta!
-Dehogy más tészta, mindegyik idióta.
-Ki az idióta? -kérdezett Lucas.
-Te.- vágtam rá reflexből, mire felhúzta a szemöldökét.
-Érdekes személyiség vagy, Halász.
-És még alig ismersz, Laufeyson. -fontam össze a karjaimat és hajoltam előre, az arcom alig pár centire volt az övétől. Nem húzódott hátra, de nem is tolt el magától. Egymás szemébe bámultunk, próbáltuk kiolvasni mit gondolt a másik. A fiú láthatott valami kedvére valót, mivel hirtelen elvigyorodott és hátrahúzódott.
-Előre várom a közös utazást, Búza. -suttogta direkt megnyomva a becenevemet, majd elfordult és felsétált egy hajóra, Jason és a sárkányok utána. Otthagytak egyedül, én pedig összeráncolt homlokkal a gondolataimba mélyedtem. "Búza? De hisz' itt a szigeten még nem mondtam el hogy így hívnak a barátaim... Akkor honnan tudja? Nem gondolatolvasó, és nem is hinném hogy ért a sárkányok nyelvén." Hasonló gondolatok cikáztak a fejemben ahogy lassan követtem a többieket. A hajó fedélzetén a pillantásom találkozott Lucaséval, aki csak mosolygott és olyan áthatóan bámult, hogy gyorsan elkaptam róla a tekintetem. Eddig sikerült minden embert gyorsan kiismernem, de volt valami abban a fiúban, amit egyszerűen nem tudtam beazonosítani. De elhatároztam hogy kiderítem mi az, kerül bármibe.
Ha tőlem függött volna akár órákig is álldogáltam volna ott a fedélzeten, tekintetem a tengeren és gondolataim a fellegekben, de hirtelen egy piros valami nekem repült.
-Mi a... Szeder?! -néztem meglepetten a fiatal szénkaromra, aki amint felismert ledöntött a padlóra és hozzám dörgölődzött, mire nem tudtam visszatartani a nevetést.
-Na végre hogy megtaláltalak! Ride üzenni akart neked, ezért rám kötötte ezt az izét. Le tudnád szedni? -mutatta a lábát, amire egy összecsavart levél volt kötve. Gyorsan leszedtem róla és elküldtem hogy beszélgessen a többi sárkánnyal, majd kitekertem az üzenetet.
"Te jó Thor Astrid, hol a fenében vagy?!
Hablaty átnézte a lovasokkal az egész környéket, de nyomotokat se találjuk. Látnod kéne Záport, hogy aggódik Ciánért! Bár mondjuk együtt nőttek fel, nem csodálom. Az öcséidet alig győzöm nyugtatgatni hogy megleszel. A helyedben ezerrel sprintelnék vissza Hibbantra, mert minél több ideig leszel el... Ezt inkább nem fejezem be. Szegény Szeder már így is itt nyavalyog nekem. Gyorsan szelídítenem kell egy rettenetes rémet, látszik hogy a szénkarmokat természetüknél fogva nem postasárkánynak tervezték.
Úgyhogy: visszaírsz hol vagy, hogy vagy, mikor érsz haza, oki?
RidingLove"
Nevetve olvastam végig a levelet, majd gyorsan elővettem egy széndarabot a zsebemből és megfordítottam a lapot.
"Nyugi legyen, kisasszony!
Köszönöm szépen aggódását, tökéletesen megvagyok, és már indulok is vissza a faluba. Cián is elvan, ahogy nézem Vérszemre újra rátört a flörtölhetnék: szerinted Valka látott már valaha világréme és éjfúria keveréket?
Vérszemen kívül csatlakozott hozzánk Jason és Lucas, az észlény és a rosszfiú: utóbbi kifejezetten érdekes ember. Majd később mesélek, most nem akarom Szedert fárasztani. De a következő üzenetet majd Flutty-val küld inkább, oki? Strapabíró rém az én kis drágaságom, és már sokszor kihúzott a bajból.
Hílo,
Búza"
Gyorsan felkötöttem az üzenetet az apró piros sárkánykölyökre majd útjára bocsájtottam. Mivel semmi kedvem nem volt szóba állni a fekete hajú sráccal és már amúgy is ment le a nap, megkérdeztem Jasontól hol aludhatok ma este.
-A hajó végében van egy csapóajtó. Ha azon lemész, jobbra az első szoba a tiéd. Tudom nem lesz túl kényelmes, de az a legjobb amivel szolgálhatunk.- megköszöntem az útmutatását, majd miután vetettem egy pillantást a boldogan fecsegő Ciánra, lementem és körülnéztem. Egy ágy, egy vékonyabb sziklalap a sárkánynak, és egy apró szekrény. Boldogan feküdtem le az ágyra, majd a nap fáradalmai után gyorsan elnyomott az álom.
2016. november 5., szombat
Prológus: Hol a jó életben vagyunk?!
-Én megmondtam hogy rossz ötlet eljönni, de nehogy véletlenül hallgattál volna rám! Bezzeg a testvéred otthon maradt, én meg kísérhettelek el! És most neked köszönhetően itt ragadtunk, ezen a senki-sem-ismeri szigeten a világ végén! Komolyan mondom, ha még egyszer-
-Cián, most azonnal befogod vagy esküszöm lenyomok valamit a torkodon!
Az éjfúria meglepetten fordult felém, a farka idegesen jobbra-balra söpörte az őszi avart. A fülei kíváncsian felálltak a szavaimra, majd mellém sétált és az orrával megbökött. Mérgesen arrébb löktem majd visszafordítottam a figyelmemet az erdőre. Nem volt túl nehéz, mivel a hatalmas fenyőerdő teljesen körbevett minket.
-Hidd el, én is tudni szeretném hol vagyunk, de az idegeskedéssel nem jutunk egyről kettőre. A legokosabb megoldás az lenne ha keresnénk valakit aki meg tudja mutatni a hazavezető utat. -sóhajtottam majd megsimogattam a sárkányom fejét, aki erre elmosolyodott és lehunyta a szemét.
-Bocsi Búza, nem akartalak felhergelni, csak ezek a kis falevélnek nevezett tüskék előhozzák a rosszabbik felemet.
-Csak legközelebb hagyj gondolkodni, oké?
-Oké! -ugrabugrált boldogan, mire felnevettem.
-Na gyere te pattogófúria, mintha emberi hangokat hallottam volna abból az irányból. -mutattam elénk, majd csöndben elindultunk.
-Szóval ilyen egy nem-viking falu... -suttogott Cián. A település kis faházakból épült, az utca egy oldala teljesen szimmetrikus a másikkal, és mindenütt emberek. Előttünk két nő csevegett, vállukon rettenetes rémek, miközben gyermekeik a siklósárkányfiókákkal kergetőztek. A tetőkön néhány szörnyennagy rémség pihent, csodáltam hogy nem szakadt be alattuk a fedél. Fertelmes cipzárhátak vittek kosarakat az egyik háztól a másikig, és néha láttam ahogy egy-egy ostorcsatt pikkelyén megvillan a napfény. Hirtelen egy férfi termett előttünk, háta mögött egy kíváncsi tekintetű csonttörő.
-Üdvözöllek az Őrszem klán falujában, kislány! A nevem Harold, én vagyok a törzs főnöke, ő pedig Sorvasztó, a sárkányom. -nyújtotta a kezét, amit megráztam.
-Halász Astrid, a kisasszony itt mögöttem a Cián névre hallgat. Meg tudná mondani merre van Hibbant szigete? -mosolyogtam rá miközben az éjfúriám beszélgetésbe elegyedett Sorvasztóval.
-Hibbant-sziget? Valami dereng, de nem emlékszem egész pontosan. Gyere, az unokaöcsém a falu esze, ő biztosan tudja merre található. -fordult meg és sétált végig az utcán, a sárkányok és én a nyomában. A házak tényleg pontos másolatai voltak egymásnak, az egyik mégis megragadta a figyelmemet. Nem is a ház, hanem az ablakból nézelődő fiú. Fekete haja az arcába lógott, de mégis úgy éreztem hogy a szeme egyenesen a leklembe lát. Egy fehér éjrém reppent a vállára, mire egy pillanatra felé fordult hogy megvakarja a szarva tövét, és addig gyorsan utolértem a vezetőmet. Éppen meg akartam kérdezni a törzsfőnököt a rejtélyes fiúról, de Harold kinyitotta az előttünk lévő ház ajtaját és betessékelt minket.
-JASON! Látógatónk van! -kiáltotta el magát a férfi, mire az ajtó mögül egy dühös horkantás hallatszott.
-Tudom, még soha életben nem csuktad be magad mögött az ajtót. Előre szólok hölgyem, aki ezen a szigeten kilyukad, itt telepedik le mivel halál lusta megkeresni honnan jött. -válaszolt valaki a másik szobából, mire elindultam a hang irányába. Jason egy széken ült, a könyökével az asztalon támaszkodott, a kezei imádkozó tartásban az arca előtt, a szeme pedig engem fürkészett.
-Arra aztán várhatsz hogy én feladjam. -huppantam le elé az asztalra, de ő még pár percig meg sem szólalt, majd hátradőlt és végre úgy nézett rám mint aki képes figyelni a mondanivalómra.
-Hibbant-szigetről hallottál már? Termetes Pléhpofa?
-Te jó Thor, hogy ne tudnám, talán hülyének nézel?
-Jason, hogy beszélsz?! -kiáltott rá a nagybátyja, mire ő csak vállat vont.
-Nagyon messze van, és nincs egy olyan épeszű ember aki elmenne veled rajtam kívűl... vagy talán mégis. Harold, Lucas otthon van? -állt fel és indult a kijárat felé, majd meg sem várva a választ elkapta a karomat és kirángatott a házból.
-Ki a jó fene az a Lucas? -néztem rá miközben próbáltam felvenni a tempóját.
-Mondhatni a falu hivatásos bajkeverője és az egyetlen értelmes ember rajtam kívül az egész kócerájban. Lehetőleg ne ijedj meg tőle, mivel a többiek szerint mindenkire a frászt hozza a nézésével. -a szavaira eszembe jutott a pár perce látott fiú. Amekkora szerencsém van, tuti ő lesz Lucas. De most komolyan, én tényleg azt hittem megúszom ezt a kalandot egy ijesztő figura nélkül?
-Cián, most azonnal befogod vagy esküszöm lenyomok valamit a torkodon!
Az éjfúria meglepetten fordult felém, a farka idegesen jobbra-balra söpörte az őszi avart. A fülei kíváncsian felálltak a szavaimra, majd mellém sétált és az orrával megbökött. Mérgesen arrébb löktem majd visszafordítottam a figyelmemet az erdőre. Nem volt túl nehéz, mivel a hatalmas fenyőerdő teljesen körbevett minket.
-Hidd el, én is tudni szeretném hol vagyunk, de az idegeskedéssel nem jutunk egyről kettőre. A legokosabb megoldás az lenne ha keresnénk valakit aki meg tudja mutatni a hazavezető utat. -sóhajtottam majd megsimogattam a sárkányom fejét, aki erre elmosolyodott és lehunyta a szemét.
-Bocsi Búza, nem akartalak felhergelni, csak ezek a kis falevélnek nevezett tüskék előhozzák a rosszabbik felemet.
-Csak legközelebb hagyj gondolkodni, oké?
-Oké! -ugrabugrált boldogan, mire felnevettem.
-Na gyere te pattogófúria, mintha emberi hangokat hallottam volna abból az irányból. -mutattam elénk, majd csöndben elindultunk.
-Szóval ilyen egy nem-viking falu... -suttogott Cián. A település kis faházakból épült, az utca egy oldala teljesen szimmetrikus a másikkal, és mindenütt emberek. Előttünk két nő csevegett, vállukon rettenetes rémek, miközben gyermekeik a siklósárkányfiókákkal kergetőztek. A tetőkön néhány szörnyennagy rémség pihent, csodáltam hogy nem szakadt be alattuk a fedél. Fertelmes cipzárhátak vittek kosarakat az egyik háztól a másikig, és néha láttam ahogy egy-egy ostorcsatt pikkelyén megvillan a napfény. Hirtelen egy férfi termett előttünk, háta mögött egy kíváncsi tekintetű csonttörő.
-Üdvözöllek az Őrszem klán falujában, kislány! A nevem Harold, én vagyok a törzs főnöke, ő pedig Sorvasztó, a sárkányom. -nyújtotta a kezét, amit megráztam.
-Halász Astrid, a kisasszony itt mögöttem a Cián névre hallgat. Meg tudná mondani merre van Hibbant szigete? -mosolyogtam rá miközben az éjfúriám beszélgetésbe elegyedett Sorvasztóval.
-Hibbant-sziget? Valami dereng, de nem emlékszem egész pontosan. Gyere, az unokaöcsém a falu esze, ő biztosan tudja merre található. -fordult meg és sétált végig az utcán, a sárkányok és én a nyomában. A házak tényleg pontos másolatai voltak egymásnak, az egyik mégis megragadta a figyelmemet. Nem is a ház, hanem az ablakból nézelődő fiú. Fekete haja az arcába lógott, de mégis úgy éreztem hogy a szeme egyenesen a leklembe lát. Egy fehér éjrém reppent a vállára, mire egy pillanatra felé fordult hogy megvakarja a szarva tövét, és addig gyorsan utolértem a vezetőmet. Éppen meg akartam kérdezni a törzsfőnököt a rejtélyes fiúról, de Harold kinyitotta az előttünk lévő ház ajtaját és betessékelt minket.
-JASON! Látógatónk van! -kiáltotta el magát a férfi, mire az ajtó mögül egy dühös horkantás hallatszott.
-Tudom, még soha életben nem csuktad be magad mögött az ajtót. Előre szólok hölgyem, aki ezen a szigeten kilyukad, itt telepedik le mivel halál lusta megkeresni honnan jött. -válaszolt valaki a másik szobából, mire elindultam a hang irányába. Jason egy széken ült, a könyökével az asztalon támaszkodott, a kezei imádkozó tartásban az arca előtt, a szeme pedig engem fürkészett.
-Arra aztán várhatsz hogy én feladjam. -huppantam le elé az asztalra, de ő még pár percig meg sem szólalt, majd hátradőlt és végre úgy nézett rám mint aki képes figyelni a mondanivalómra.
-Hibbant-szigetről hallottál már? Termetes Pléhpofa?
-Te jó Thor, hogy ne tudnám, talán hülyének nézel?
-Jason, hogy beszélsz?! -kiáltott rá a nagybátyja, mire ő csak vállat vont.
-Nagyon messze van, és nincs egy olyan épeszű ember aki elmenne veled rajtam kívűl... vagy talán mégis. Harold, Lucas otthon van? -állt fel és indult a kijárat felé, majd meg sem várva a választ elkapta a karomat és kirángatott a házból.
-Ki a jó fene az a Lucas? -néztem rá miközben próbáltam felvenni a tempóját.
-Mondhatni a falu hivatásos bajkeverője és az egyetlen értelmes ember rajtam kívül az egész kócerájban. Lehetőleg ne ijedj meg tőle, mivel a többiek szerint mindenkire a frászt hozza a nézésével. -a szavaira eszembe jutott a pár perce látott fiú. Amekkora szerencsém van, tuti ő lesz Lucas. De most komolyan, én tényleg azt hittem megúszom ezt a kalandot egy ijesztő figura nélkül?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)