Robbanások. Tűz. Sárkányok ordítása vegyült a hullámok hangjával és a vikingek csatakiáltásaival. Az agyam alig volt képes működni, de szerencsére volt annyi lélekjelenlétem hogy legalább megpróbáljam visszafogni Stormy-t amennyire csak tudtam. Nagyon reméltem hogy Jennifer nem figyel engem, különben a következő pár percben vége az életemnek. De talán még a halál is jobb mint elárulni Hibbant-szigetet, a helyet ami az otthonom volt amikor nem tudtam hazamenni, a törzset ami a családom volt amikor az igazihoz nem mehettem vissza. Tudtam hogy a csatának bárhogy is lesz vége, mindkét oldalon jelentős veszteségek lesznek, és ebben nagyrészt én leszek a hibás. Mire jó egy őrző, ha még a saját barátait se tudja megvédeni? Ha még Ride-ot se tudtam megvédeni?
-Ne gondolkodj ilyen hangosan, nem tudok koncentrálni! -ordított rám a dörgődob, amivel sikeresen megijesztett és így teljes erőből neki tudott repülni egy hibbanti sárkánynak amitől a szegény pára lezuhant. Egy újabb lélek szenvedése szárad az én lelkemen. Habár mindig is ellene voltam a végtelenül pesszimista gondolkodásnak, most nem tudtam segíteni magamon. Egyszerűen nem láttam hogyan lehetne ennek a csatának jó vége.
Már vagy fél órája dúlt a csata (bár meg kell vallanom, az időérzékem sosem volt tökéletes), amikor meghallottam a sikoltó halál hangját.
-Utána Stormy! Végezz vele! -üvöltötte, és az említett sárkány engedelmesen és cefett gyorsan elindult a föld felé, én pedig pár pillanat után ki tudtam venni az ott álldogáló, szárnyas (?) lányt.
-RIDE!! MENEKÜLJ!!! -ordítottam teli torokból, miközben beleadtam apait-anyait hogy visszafogjam a száguldó dörgődobot, nagyon kevés sikerrel. Holtsápadt arccal figyeltem ahogy a barátnőm befutott egy vájatba, és imádkoztam az istenekhez hogy valami biztonságos helyen kössön ki. Thor és társai viszont ritka nagyon be lehettek rám rágva, mert miután Stormy berepült a barlangszerűségbe, igen gyorsan megtalálta a földön térdelő sárkánylovast. RidingLove egyik karja élettelenül lógott mellette, és habár felnézett rám tudtam hogy nem lát. Utolsó kétségbeesett tettemként ráhasaltam a dörgődob szájára és megpróbáltam összefogni a száját, de a sárkány lelökött és a szárnyával hozzávágott a falhoz. Rendesen bevágtam a lábam és egy szikla beleállt a vállamba. Megpróbáltam feltápászkodni, de a következő pillanatban megfagyott az ereimben a vér. Tudtam hogy sosem fogom elfelejteni a dörgődob ordítását, Ride fájdalomsikolyát és... a többit már nem is akartam tudni micsoda. Minden erőmet bevetve odaugrottam a barátnőmhöz és megfogtam a kezét, miközben a hátam mögött egy sárkányt hallottam kérdezni valamit. A szemeim könnyeztek, de így is láttam az idegen fiút, aki mellém térdelt és megsimogatta a vérző lány arcát.
~idegen fiú~
"NEM! Ez egyszerűen nem történhet meg! Mivel érdemelte ezt?! MIÉRT?!" Az agyam ezerrel kattogott, miközben a könnyeim folytak mint a Niagara. Egyszerűen nem tudtam felfogni a tényt. Hogy ennyi. Kész. Halott. A lány, akit alig pár napja ismertem, mégis máris tiszta szívemből szerettem, ott feküdt előttem. A ruhái véres cafatokban lógtak, a szeméből az élet utolsó jele is kiszökött. Éreztem hogy Astrid mellettem ül, éreztem az érzelmeit, vagy azok a sajátjaim? Mindegy is már. Az egyetlen dolog amit érzek: sötét, végtelen üresség. Mint amikor megfogják a lelkedet, és a legfontosabb részt kitépik. Lassan a kezembe fogtam a lány arcát és ajkaimat az övéihez érintettem. Arca jéghideg volt, és hagytam hogy a könnyeim végigcsorogjanak a természetellenesen fehér bőrön. Hogy is van a mondás? 'Mint halottnak a csók.' Hogy mit meg nem tettem volna csak hogy visszahozhassam a lányt, ha kell a pokolból is. De csak egy dolgot tehettem érte. Nem érdekelt semmi, senki. Fel sem fogtam amint Búza a nevemet kiabálja, csak megfogtam a földön fekvő tőrt és teljes erővel belemélyesztettem szerelmem gyilkosának koponyájába.
Tudom hogy már nagyon rég nem volt rész, de mindent megteszek hogy gyorsabban jöjjön a következő. Ezt a rövidke részt csak azért akartam korábban kirakni hogy valami legyen a blogon (bár meg kell vallanom, az első iskolanapra kellő cuccok összepakolását is halogattam ennek az írásával meg a Skuldabréf olvasásával, amit amúgy mindenkinek ajánlok). Mindenesetre, sok szerencsét mindenkinek a tanévhez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése