5. Rész: (zöldes) Fény az út végén

A következő napon (asszem? A föld alatt ezt elég nehéz megmondani) őrület volt a barlangrendszerben. Jennifer jobbra-balra rohangált, páncélos sárkányok repültek el előttem miközben Illidan zárkájához sétáltam. Ott végre nyugi volt, bár az utóbbi a rácsokon kívül várt majd egy pillanatra sem vette le a tekintetét rólam. Nem tudom milyen küldetésre küldhették tegnap, de úgy látszik most már jobban bíznak benne.
-Kitől kaptad azt a gyűrűt? -lépett hirtelen a férfi közelebb. Gyengéden megfogta és felemelte a kezem, majd megsimogatta a gyűrűsujjamat.
-Egy barátomtól, hogy megvédjen. -komorodtam el Lucas emlékére. A fekete hajú démon felpillantott az arcomra, majd lehajolt és egy gyors csókot lehelt a kézfejemre. Az arcomat elöntötte a szín, és beharaptam az ajkamat nehogy valami baromságot mondjak.
-Én jobb védelmet tudnák szolgáltatni. -morgott, mire elkuncogtam magam.
-Az nem is kérdés. -mosolyogtam, a fiú arca pedig egy árnyalattal pirosabb lett (bár nem igazán hittem a szememnek. Halványlilás-szürke bőrnél sosem lehet biztos az ember). Ezek után elbeszélgettük az időt, én pedig egyre közelebb éreztem magam Illidanhoz, fizikailag és lelkileg egyaránt. Néha kihallottam a mondataiból a földöntúli létét, de max ha az egyik-másik rabot vagy Jennifert szidta. Hozzám csakis  kedvességgel viszonyult, és néha áldottam a minket körülvevő félhomályt hogy a férfi nem láthatta az arcom vörösségét a bókjai után, bár ki tudja. Elbeszélése szerint lát a sötétben.
-Apropó, Ill, nem láttál valamerre egy kb. akkora lányt mint én? Sötétbarna hajú, a neve Ride és egy lilás-rózsaszínes pikkelyű viharszelője van. -néztem rá, miközben a kezem az övé mellett pihent. Illidan sóhajtott, majd megrázta a fejét.
-Én... én semmire sem emlékszem azokról az időkről, ami a földi alakszerzésem előtt és pár órával utána történt. Lehet hogy láttam, de nem rémlik. Sajnálom Búza. -fordult felém, mire szomorúan elmosolyodtam.
-Semmi baj, nem a te hibád. -fontam össze az ujjainkat, mire a hüvelykujjával megsimogatta a kézfejem. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Ilyen közelről még jobban ki tudtam venni a vonásait. Meg kellett vallanom, a zölden világító szemei és tetoválásai, a hatalmas szárnyai és szarvai, és a halványlila bőre sokkal jobban tetszett, mint ami normális lenne. Még sosem szerettem bele valakibe két napon belül, de úgy éreztem hogy a démon már most kezdett fontos lenni a számomra. Megnyaltam az ajkamat, mire a férfi felmordult és felém hajolt. Nem mozdultam, de éreztem ahogy a szívem ezerrel dobog. Alig bírtam kivárni hogy a démon csináljon valamit, bármit, de meg lettünk zavarva.
-ILLIDAN! -ordított egy női hang, mire Ill belefúrta a vállamba az arcát és frusztráltan vinnyogott. Megsimogattam a fejét, majd enyhén meglöktem.
-Menj, mielőtt ideér és nekem is kitalál valamit. -kuncogtam, mire a fiú végre felállt majd felsegített. Gyorsan visszahátráltam a sötétbe, és onnan néztem a sárkánylovasúrnő és a túlvilági teremtmény beszélgetését.
-Nem láttak meg tegnap, ugye? -idegeskedett Jenny, mire az előtte álló csak fújt egyet és összefonta a karját.
-Te minek nézel engem? Erőteljes vagyok, ha akarnálak egy csettintéssel végezhetnék veled. De még hozzád vagyok hűséges, és ez nem fog változni amíg meg nem találom azt, ami az enyém volt. -a szavaira megdöntöttem a fejem. "Ami az övé volt? De hisz' azt mondta hogy már semmire sem emlékszik! Bár nem hinném hogy hazudott nekem. Lehet hogy az a valami vissza hozná a memóriáját." Jutottam végső következtetésre, és tovább hallgatóztam.
-Ha megtalálod azt az izét, akkor ellenem fogsz fordulni? -kérdezte a nő, mire a másik sötéten kuncogott.
-Ó, önként és dalolva. -terjesztette ki a szárnyait, majdnem elfoglalva a folyosót. A nő hátrébb lépett, majd előhúzott egy kardot az övéből és teljes erővel beleszúrta Ill vállába, a vértől vörös penge kilógott a másik oldalon. A démon reflexből felé kapott, de a fogva tartónk eltáncolt a karmai elől és megfordult.
-Így megtanulod hogy ne szólj vissza a feletted állóknak. Keresd meg a szőke kiscsajt, majd ő meggyógyít. És majd kérem vissza a kardomat! -kiáltott vissza a válla felett és elsétált. Amikor végre biztos voltam benne hogy hallótávolságon kívül van, odafutottam a férfihoz és közelebbről is megvizsgáltam a vérző sebét. Csak ekkor vettem észre hogy a fegyver nem fehérre festett fémből, hanem sikoltó halál pikkelyből van.
-Illidan? Hogy érzed magad? -simogattam a karját, de ő csak megrázta a fejét.
-Nem túl kellemes érzés ha tövig beléd döfnek egy kardot, de nem fogok belehalni. -lassan leült és megragadta a kardszerűség markolatát, majd kitépte a helyéről. Habár ráharapott a kezére hogy csöndben maradjon, még így is hallottam ahogy felordít a fájdalomtól. A gyűrűs ujjamat a vágás felé tettem, a másik kezemmel pedig megsimítottam az arcát. Élénkzöld szeme könnyezett ahogy a démon leengedte a maga köré épített falakat és felvinnyogott. Meglepetten néztem rá, miközben az aranykarikán lévő kristályok felfénylettek. A vérzés nemsokára elállt és a seb kicsit összehúzódott, de még mindig elég ronda volt.
-Köszönöm Búza. -mosolygott rám, a tekintetéből sütött a hála.
-Ill, nem kell megköszönnöd. Én örülök hogy jobban vagy. -válaszoltam neki, majd egy kis hezitálás után előredőltem és megpusziltam a homlokát. A férfi egy pillanatra lefagyott, és ez pont elég idő volt nekem hogy az elkövetkező percek lehető legrosszabb változatai lepörögjenek a fejemben. Ezért igen nagy meglepetésként ért amikor Illidan átkarolta a derekamat és magához húzott. Gyorsan megöleltem, és amikor meghallottam hogy boldogan morog megsimogattam a szárnytöveit.
-Astrid, eszembe jutott valami. -motyogta miközben hátrébb húzódott hogy a szemembe nézhessen, én pedig megdöntöttem a fejem és vártam hogy kibökje amit mondani akart.
-Amikor elfoglaltam az ember testét akiben most is élek, láttam az emlékeit és... -ekkor elfordította a fejét, majd hátrébb lépett és a jobb kezével benyúlt az egyik börtönbe. Nem mondott semmit, csak áthatóan nézett a zárka lakójára, aki nemsokára egy apró lángot fújt a démon tenyerébe. A tűz ismeretlen okokból nem tűnt el, hanem ott maradt a férfi keze fölött, még akkor is amikor ő kihúzta a rácsok közül és maga elé emelte. Hirtelen ráfújt a lángra, mire a barlangban reggeli fényesség támadt. Egy pillanatra el kellett takarnom a szemem hogy lehetőleg ne vakuljak meg, de amikor végre fel mertem nézni Illidan nagyon közel állt hozzám, az orrunk majdnem összeért.
-I-Ill?! -vörösödtem el, mire hátrébb húzódott és elfordította a fejét.
-Bocsánat, nem akartalak kínos helyzetbe hozni, csak... -fordított nekem hátat, mire mellé léptem és a kezemet a vállára tettem.
-Nem, nincs baj, csak megleptél. -mosolyodtam el, mire sóhajtott.
-Csak... olyan szép vagy. -motyogta, majd megfordult és elrepült, én meg csak lefagyva néztem utána.
-Mi!? -kerekedett el a szemem. "Mi a franc...Illidan most tényleg...te jó ég!" Az agyam bedobta a törölközőt, egy normális szót sem tudtam kibökni. Legszívesebben utána rohantam volna és kiköveteltem volna hogy ezt fejtse ki, de egyszerűen nem tudtam magam rávenni hogy meginduljak. Ekkor vettem észre hogy Jennifer kardja még mindig ott fekszik a földön, véresen. Lassan felvettem, majd sóhajtva elindultam amerre a nőt sejtettem. Nemsokára sikerült is megtalálnom, és nekihajítottam a fegyvert. Gyorsan elkapta és megforgatta a kezében majd rám nézett.
-Hova tűnt a démon? -húzta fel a szemöldökét, mire megvontam a vállam.
-Nem tudom. De valahova nagyon sietett, szóval szerintem téged keres. -vontam meg a vállam.
-Nyavalyás démon, egy pillanatra sem tud nyugton maradni. -káromkodott, majd visszadugta a kardot az övébe.
-Na gyere, meg kell tanulnod a dörgődobon repülni különben semmire sem leszel jó. -indult el Stormy zárkája felé, én pedig követtem. Eléggé idegesített hogy úgy kellett ugrálnom ahogy a nő fütyült, de amíg nem tudtam semmit Ride és Zápor jóllétéről nyugton kellett maradnom. Sétálás közben benézegettem a szobákba amik mellett elhaladtunk. Nagyrészt pácélos sárkányok és különböző találmányok voltak, de Jennifer hirtelen megállt az egyik bejárat előtt és átlökött az ajtón.  Miután egy igen dühös pillantással jutalmaztam, körbenéztem. A szemem már kezdett hozzászokni a sötétséghez, így ki tudtam venni a terem közepén lévő alakot. A gyűrűm felvillant és elkezdett világítani, és máris meg tudtam állapítani pár dolgot az előttem térdelő fiúról. Egy széken ült, kezei a karfához, bokái az ülőhely lábához kötözve, a bal lábát viszont nem igazán tudtam kivenni. A fejére zsákot húztak hogy ne ismerjem fel, a nadrágja nagyon szakadt és rongyos volt, nem viselt felsőt. Lassan a háta mögé sétáltam és elhúztam a számat: a gerince mentén vörörs csíkok vérezték össze a bőrét. Ekkor hirtelen a fogoly felemelte a fejét és megrázta magát.
-Mit akarsz már megint? -a hangja hallatára hátrébb léptem és megráztam a fejem. "Nem, ő nem lehet itt! Hibbant-sziget... De hogyan kapták el? És hol vannak a többiek?!"
-Én ugyan semmit, nagyra becsült törzsfőnök úr. -vigyorodott el a nő, mire a szájam elé kaptam a kezem és elfutottam.