Prológus: Hol a jó életben vagyunk?!

-Én megmondtam hogy rossz ötlet eljönni, de nehogy véletlenül hallgattál volna rám! Bezzeg a testvéred otthon maradt, én meg kísérhettelek el! És most neked köszönhetően itt ragadtunk, ezen a senki-sem-ismeri szigeten a világ végén! Komolyan mondom, ha még egyszer-
-Cián, most azonnal befogod vagy esküszöm lenyomok valamit a torkodon!
Az éjfúria meglepetten fordult felém, a farka idegesen jobbra-balra söpörte az őszi avart. A fülei kíváncsian felálltak a szavaimra, majd mellém sétált és az orrával megbökött. Mérgesen arrébb löktem majd visszafordítottam a figyelmemet az erdőre. Nem volt túl nehéz, mivel a hatalmas fenyőerdő teljesen körbevett minket.
-Hidd el, én is tudni szeretném hol vagyunk, de az idegeskedéssel nem jutunk egyről kettőre. A legokosabb megoldás az lenne ha keresnénk valakit aki meg tudja mutatni a hazavezető utat. -sóhajtottam majd megsimogattam a sárkányom fejét, aki erre elmosolyodott és lehunyta a szemét.
-Bocsi Búza, nem akartalak felhergelni, csak ezek a kis falevélnek nevezett tüskék előhozzák a rosszabbik felemet.
-Csak legközelebb hagyj gondolkodni, oké?
-Oké! -ugrabugrált boldogan, mire felnevettem.
-Na gyere te pattogófúria, mintha emberi hangokat hallottam volna abból az irányból. -mutattam elénk, majd csöndben elindultunk.
-Szóval ilyen egy nem-viking falu... -suttogott Cián. A település kis faházakból épült, az utca egy oldala teljesen szimmetrikus a másikkal, és mindenütt emberek. Előttünk két nő csevegett, vállukon rettenetes rémek, miközben gyermekeik a siklósárkányfiókákkal kergetőztek. A tetőkön néhány szörnyennagy rémség pihent, csodáltam hogy nem szakadt be alattuk a fedél. Fertelmes cipzárhátak vittek kosarakat az egyik háztól a másikig, és néha láttam ahogy egy-egy ostorcsatt pikkelyén megvillan a napfény. Hirtelen egy férfi termett előttünk, háta mögött egy kíváncsi tekintetű csonttörő.
-Üdvözöllek az Őrszem klán falujában, kislány! A nevem Harold, én vagyok a törzs főnöke, ő pedig Sorvasztó, a sárkányom. -nyújtotta a kezét, amit megráztam.
-Halász Astrid, a kisasszony itt mögöttem a Cián névre hallgat. Meg tudná mondani merre van Hibbant szigete? -mosolyogtam rá miközben az éjfúriám beszélgetésbe elegyedett Sorvasztóval.
-Hibbant-sziget? Valami dereng, de nem emlékszem egész pontosan. Gyere, az unokaöcsém a falu esze, ő biztosan tudja merre található. -fordult meg és sétált végig az utcán, a sárkányok és én a nyomában. A házak tényleg pontos másolatai voltak egymásnak, az egyik mégis megragadta a figyelmemet. Nem is a ház, hanem az ablakból nézelődő fiú. Fekete haja az arcába lógott, de mégis úgy éreztem hogy a szeme egyenesen a leklembe lát. Egy fehér éjrém reppent a vállára, mire egy pillanatra felé fordult hogy megvakarja a szarva tövét, és addig gyorsan utolértem a vezetőmet. Éppen meg akartam kérdezni a törzsfőnököt a rejtélyes fiúról, de Harold kinyitotta az előttünk lévő ház ajtaját és betessékelt minket.
-JASON! Látógatónk van! -kiáltotta el magát a férfi, mire az ajtó mögül egy dühös horkantás hallatszott.
-Tudom, még soha életben nem csuktad be magad mögött az ajtót. Előre szólok hölgyem, aki ezen a szigeten kilyukad, itt telepedik le mivel halál lusta megkeresni honnan jött. -válaszolt valaki a másik szobából, mire elindultam a hang irányába. Jason egy széken ült, a könyökével az asztalon támaszkodott, a kezei imádkozó tartásban az arca előtt, a szeme pedig engem fürkészett.
-Arra aztán várhatsz hogy én feladjam. -huppantam le elé az asztalra, de ő még pár percig meg sem szólalt, majd hátradőlt és végre úgy nézett rám mint aki képes figyelni a mondanivalómra.
-Hibbant-szigetről hallottál már? Termetes Pléhpofa?
-Te jó Thor, hogy ne tudnám, talán hülyének nézel?
-Jason, hogy beszélsz?! -kiáltott rá a nagybátyja, mire ő csak vállat vont.
-Nagyon messze van, és nincs egy olyan épeszű ember aki elmenne veled rajtam kívűl... vagy talán mégis. Harold, Lucas otthon van? -állt fel és indult a kijárat felé, majd meg sem várva a választ elkapta a karomat és kirángatott a házból.
-Ki a jó fene az a Lucas? -néztem rá miközben próbáltam felvenni a tempóját.
-Mondhatni a falu hivatásos bajkeverője és az egyetlen értelmes ember rajtam kívül az egész kócerájban. Lehetőleg ne ijedj meg tőle, mivel a többiek szerint mindenkire a frászt hozza a nézésével. -a szavaira eszembe jutott a pár perce látott fiú. Amekkora szerencsém van, tuti ő lesz Lucas. De most komolyan, én tényleg azt hittem megúszom ezt a kalandot egy ijesztő figura nélkül?