~külső szemszög~
Hibbant-sziget már több mint öt éve a sárkányszeretetéről volt híres. Azt mondták róla, hogy itt mindenki boldog, de egy nőstény ezzel egyszerűen nem tudott egyetérteni. A félszemű éjfúria gazdája házában kuporgott, összetekeredve rejtőzködött a világtól, még akkor sem nézett fel amikor az ajtó egy hangos nyekkenéssel kinyílt.
-Cián, itt vagy? -dugta be a fejét Vérszem, majd amikor meglátta a sarokban fekvő árnyat odafutott és az orrával megbökdöste.
-Vér, hagyj már békén! -morogta az éjfúria, de végre felemelte a fejét és belenézett a fekete-piros szempárba.
-Csak aggódok érted szépség. Amióta Astrid elment egy szót se szólsz, ha bárki közeledik rámorogsz, és vagy elhúzódsz a sötétbe vagy vagy addig repülsz körbe-körbe a sziget körül amíg a fáradtságtól le nem zuhansz. -dörgölte a fejét a nőstényéhez. A hím végül feladta a próbálkozásait hogy felkeltse a másik fúriát, és lefeküdt mellé miközben a szárnyával betakarta. Pár perc múlva a kisebb sárkány már nyugodtan aludt. Vérszem boldogan figyelte a szuszogó nőstényt, majd megnyalta a homlokát és meg esküdte magának hogy mindig ott lesz Cián számára. Ha belehal, akkor is.
~normál szemszög~
-Stormy, nyugodj már le! -ordítottam a dörgődobra, aki csak megforgatta a szemét és ismételten arrébb repült. Idegességemben a földhöz vágtam a kezemben tartott nyerget, majd ráültem és a kezembe temettem az arcom.
-Lehet hogy a sárkánymester testvére engem választott ki sárkányodnak, de az még jelenti azt hogy engedelmeskednem kell neked! -nyavalygott a narancssárga-fekete hím, és bár pont nem érdekelt az önsajnálata egy szava felkeltette az érdeklődésemet.
-Sárkánymester testvére? -a sárkány meg sem hallotta mit mondtam és folytatta a panaszkodást, de nemsokára leesett kire gondolt.
-Ez az én szerencsém, pedig már örültem hogy nem kell Vérdunggal találkoznom. Ha Drákó még élne, meghallgathatnám a gonoszok családi drámáját. -fújtattam, majd kihasználtam hogy a vízi hüllő nem figyelt rám és ráugrottam a hátára. A hirtelen súly meglephette, mert nekiment a falnak és csak a saját fejét verte be. Jószándékúan kinevettem a szerencsétlent, mire még mérgesebb lett. Mindenféle összefüggés nélkül jobbra-balra ugrált, párszor majdnem le is csúsztam a hátáról. Egy idő után végre megnyugodott és leállt, mire vigyorogva előredőltem és megütögettem az orrát.
-Csak rájöttél ki a főnök, mi? -kuncogtam. De a következő pillanatban a nyavalyás előrerepített és majdnem fejjel előre beleálltam a kőfalba, de az utolsó pillanatban valaki megragadott a derekamnál fogva és magához húzott.
-Kis ideig magadra hagylak és máris a halált keresed, mi? -suttogta a fülembe, mire csak horkantottam.
- Max a fejem fájdult volna meg, Illidan. -néztem rá miután kiengedett a karjaiból. A démon megrázta a fejét majd visszafordult Stormy felé. Vagy öt percig csak egymásra bámultak. Amikor már éppen kezdtem megkérdőjelezni a saját ép eszemet, a dörgődob egy halk morgás közepette elém kullogott és meghajolt. Kérdő tekintettel néztem a férfi felé, aki csak elmosolyodott.
-Gondolatbeszélés. -suttogta hogy csak én halljam mire az arcomat a tenyerembe temettem.
-Te jó szagú holdanya Ill, mi az amit ti démonok nem tudtok megcsinálni? -vizslattam az arcát, de ő csak mellém lépett és megfogta a kezem. A hüvelykujjával rúnaszerű mintákat rajzolt a tenyerembe, majd megvonta a vállát.
-Az igaz hogy jóval többre vagyok képes mint egy ember, de én sem vagyok hallhatatlan Astrid. Nem leszek mindig ott hogy megvédjelek. -nézett a szemembe. Beharaptam az ajkaim a tekintete alatt, de lassan visszanyertem a bátorságom és a szemébe néztem.
-Stormyval most mi van? -intettem a hunyászkodó hüllő felé.
-Engedelmeskedni fog neked, mert tudja hogy különben velem kell elszámolnia. -fordult az említett felé. Esküszöm, ha pillantással ölni lehetne, a dörgődobnak már rég annyi lett volna. Lassan leguggoltam a hím sárkány elé és kinyújtottam a kezemet. Storm rám morgott, mire Illidan végighúzta a kezét a hátán. A tapintása nyomán a pikkelyek megégtek, a vízi teremtmény felordított fájdalmában, én pedig áldottam a reflexeimet hogy sikerült elugranom a hanghullámok elől. Mikor végre kifogyott a szuszból, lihegve nézett rám, de én csak összefontam a karjaimat és álltam a tekintetét. Stormy egy utolsó fogcsikorgatás után meghajolt a démon előtt, majd egy szárnycsapással kirepült a teremből.
-Azt ugye tudod hogy megöl amint egyedül leszek? -sétáltam a férfi elé, aki csak elmosolyodott és megrázta a fejét, majd letérdelt elém és megfogta a kézfejem.
-Nem fog. Tudja hogy ha árt neked, sokkal rosszabbat kap tőlem.
-És ha épp hogy csak életben hagy?
-El sem bírod képzelni miket túl lehet élni. -nyomott egy gyors csókot a kezemre, mire végigsimítottam a szarvain hogy eltereljem a figyelmemet az arcomon terjedő forróságról.
-Ilyenkor nem tudom féljek-e tőled... -motyogtam félhangosan, majd hátrébb húzódtam és a hátam mögött összekulcsoltam a kezem.
-Mindenesetre szerintem megyek és előkerítem azt a hüllőt, mielőtt még Jennifer idejön és fejemet veszi. Még látjuk egymást? -a szavaimra bólintott és magához húzott. Egy pillanat sokk után megöleltem, majd intettem neki és kifutottam a barlangfolyosóra hogy előkerítsem a dörgődobot.
-Most már nincs visszafordulás, mi?
El sem hittem hogy tényleg megtörténik. A hibbantiak bíztak bennem, a sárkánylovasok bíztak bennem, és én mégis itt álltam. Az oldalamon Stormy, körülöttem a sárkánysereg, kezemben egy gronkel vas szekerce. Undorodtam magamtól. Tudtam hogy habár Ride, Zápor és Hablaty védelméért teszem, de mégis... lehet hogy ölnöm is kell majd. Idegesen sóhajtottam és beletúrtam a hajamba. Végignéztem a páncélozott bestiákon, de hirtelen megakadt a tekintetem egy bizonyos hüllőn. A siklósárkány már szinte ijesztően hasonlított Viharbogárhoz, de ami igazán megfogott, az az orrát simogató férfi volt. Lassan átvágtam magam a pikkelyes tömegen és a törzsfő mögé léptem, majd a kezemmel megütögettem a vállát. Meglepetten nézett hátra, majd amikor felismert még jobban kikerekedett a szeme.
-Búza? De...te... hogy? Mit keresel itt?
-Én is kérdezhetném tőled, Habi. -fontam össze a karjaimat és néztem farkasszemet a törzsfőnökkel. Ő nem sokáig bírta, és nemsokára egy sóhajtással visszafordult a világoskék hüllőhöz.
-Eredetileg Ride-ékat jöttünk megmenteni, de csak úgy tudtak a többiek megmenekülni hogy én itt maradtam. Aztán az a nő adott egy ajánlatot: ha segítek neki a csatában győzni és utána felemelkedni, akkor nem fog senkit sem bántani. -úgy nézett ki mint aki még mondani akart volna valamit, de megragadtam a vállát és magam felé fordítottam.
-Harmadik Hablaty Haddock, ezt nem hiheted el! Ez háború, szerinted tényleg senkinek sem fog egy hajszála sem görbülni? Drákóval sem lehetett beszélni, és higgy nekem, Jennifer egy fokkal sem jobb. És ha még tényleg csak fenyegetésként viszi a sereget, akkor sem fogják a hibbantiak harc nélkül feladni a szigetet. Ők a te néped, ismerned kéne őket. Vagy szerinted nincs igazam?
Percekig egyikünk sem szólalt meg. Én vártam hogy a férfi összeszedje a gondolatait, közben próbáltam leolvasni valamit az arcáról. Aztán csak amikor melléléptem hogy megsimogassam a sárkányt, szólalt meg újra.
-Tudom, de... őszintén, van más megoldás? Még ezt a sárkányt is azért adta nekem, mert tudta hogy Viharra, és általa Asztridra fog emlékezteti. És nézd meg a szegény párát: látszik rajta hogy nem akar itt lenni. -mondta, bár én is láttam mire gondol. A szeméből végtelen szomorúság áradt, mintha valamit elveszített volna valamit amit soha többé nem szerezhet vissza.
-Hogy hívnak? -helyeztem a kezemet az orrára. Meg kell vallanom, kedves változás volt ez a nyugodt sárkány azok után hogy órákat töltöttem Storm társaságában.
-A nevem Tűzkristály. Az a nő megölte a bátyámat, és fogva tartja a húgicámat. Nem hagyhatom hogy többen szenvedjenek miattam, ezért azt csinálom amit mond amíg ki nem találom hogy szöktessem meg őt. -válaszolta elszántan, mire elmosolyodtam. Hablaty nem teljesen érthette hogy mit mondott a sárkánylány, de mellém lépett és a kezét a vállamra helyezte.
-Segíteni fogunk amiben tudunk, esküszöm.
Az idilli pillanat nem tartott túl sokáig. A következő pillanatban a sikoltó halál ordítása szelte át a levegőt. Egy nagy sóhajtással visszasétáltam a dörgődobhoz és ráültem, majd a többi sárkánnyal és Kristályékkal elindultunk Hibbant felé. Kezdődik a csata, és semmit sem tehettem hogy megakadályozzam.
