-Ha magadba fordulsz sehova se jutsz, azt ugye tudod? -huppant le a fűre mellettem Vérszem, mire kérdő tekintettel ránéztem.
-Na nem mondod! -fújtam, a szarkazmus szinte érezhető volt a hangomon, a rémfúria csak forgatta a szemét.
-Cián aggódik érted, Búza. Mind aggódunk érted, és Lucasért is. De ha nulla-huszonnégy itt fogsz ülni, nem szabadul ki. Na gyere már, Jankónak ötlete van. -lökött meg a fejével, mire felálltam és követtem.
~Lucas szemszöge~
-Ho-hol a francban vagyok?- motyogtam magamnak és megráztam a fejem. Pár perc múlva kitisztult a kép: azonnal megbántam hogy látok. Nem vagyok egy ijedős típus, de nagyot nyeltem amikor az előttem álló...izé, árnyék-szellem-teremtmény alakot öltött. A hátából két óriási szárny nyúlt ki, a fején csavart szarvak, a lába helyén paták díszelegtek, a szeme helyén zöld fény, mintha tűz lenne.
-Tökéletes... -lépett közelebb, mire ki tudtam venni a halványan fénylő tetoválásait, a copfba fogott haját és... ó, a fenébe. Az ujjai helyén karmok voltak, amik úgy vájtak bele a falba mintha csak vaj lenne. Amikor elég közel jutott, megragadta az állam és felemelte hogy a tekintetem belefúródjon az övébe.
-Egyszerűen tökéletes... ez az embernő mégsem volt akkora idióta mint hittem... -kuncogott, mire kirántottam a fejem a markából és elhátráltam.
-Fogalmam sincs ki vagy és mit akarsz tőlem, de nyugodtan békén hagyhatsz! -kiáltottam rá, mire felmordult és a falhoz szorított a nyakamnál fogva.
-Örülhetsz hogy fájdalommentes lesz a halálod... -súgta a fülembe, majd a kezét a szívem fölé tette és elsötétült a világ.
~vissza normál szemszögbe~
-Ez baromság, Búza. Elég ránézni erre az alagútra, szinte sikítja hogy csapda.
-Azt max a sárkány sikítja.
-Nehéz lenne egy kis ideig komolynak maradni?- sóhajtott Jankó, mire megvontam a vállam.
-Talán. Ha nem Ride-ék élete vehetne bazinagy fordulatot a következő pár órában, akkor még ennél is rosszabb lennék, hisz ismersz. -a viharszelő erre csak bólintott, majd visszafordult a sikoltó halál által vájt barlang felé. Alig láttunk az orrunk hegyéig, tekintve hogy a nap már majdnem letávozott a látóhatárról. Jennifer levele éjfélt írt, én pedig természetemből adódva imádom húzni az időt.
Jason és a többiek folytatták az útjukat Hibbantra, míg én és az őrzőpartnerem Franciaországba repültünk. Nem volt túl nehéz megtalálni a rejtekhelyet, sőt, azon csodálkoztam hogy az erre járók hogy nem vették észre. Mindenesetre elindultam a sötétbe, a sárkányom kék szempárja pedig aggódva figyelt amíg el nem nyelt a feketeség.
Fogalmam sincs mennyi ideig sétáltam úgy, hogy az orrom hegyéig se láttam (csoda hogy nem buktam orra), így amikor végre-valahára fényt láttam a fáklya tüze megnyugtatóan hatott. A látvány annál kevésbé. Mindenfelé ketrecek, bennük többfajta sárkány mint amit életemben láttam, néhány fajtának még a nevét se tudtam. Az egyik rács mögötti hüllőnek kettő teljes és egy csonknyi skorpiószerű farka volt, míg egy másik jóval nagyobb volt, de a barnásszürke pikkelyei a mellkasán elhalványultak, és a sárkány szomorúan vonult vissza a zárkájának sarkába. Nemsokára léptek hangjára lettem figyelmes, és ahogy felnéztem az albínó szörnyeteg lovasa közeledett.
-Áh, jó látni hogy hallgattál rám. A nevem Jennifer, ha az üzenetemből nem esett le. -fonta össze a karját a nő, mire felhúztam a szemöldököm és a csípőmre helyeztem a kezem.
-Astrid. Nem kell fenntartanod a "főgonosz" képet, csak Drákó Vérdungot veszem komoly ellenségnek. -vigyorogtam, mire megragadta a karom és a folyosó végén lévő, legutolsó börtönszerűség elé lökött, mire a földön végeztem. Megráztam a fejem és felnéztem. Ide nem jutott el annyira már fény, mégis ki tudtam venni a fura alakot a kőfalhoz láncolva. Iszonyúan ismerős volt, pedig biztos voltam benne hogy ilyen teremtményt még életemben nem láttam. Úgy nézett ki, mintha valaki keresztezett volna egy sárkányt, egy embert és valami kecskeszerű teremtényt. Akár vicces is lehetett volna, de inkább megfagyasztotta a vért az ereimben. Szinte éreztem hogy engem néz, bár nem láttam a szemét.
-Búzaaa... -morgott, mire hátrébb léptem és hitetlenkedve néztem a lényre. Lucasra.
-Mit tettél vele, te szörnyeteg?! -ordítottam Jenniferre, aki csak horkantott és megfordult.
-Az maradjon csak az én titkom. De ha valaha viszont akarod látni akár a srácot, akár a barátnődet, utánam jössz és azt csinálod amit én mondok. -mondta a válla fölött, majd elsétált. Vetettem egy utolsó pillantást a leláncolt fiúra, majd a nő után rohantam.
-Kapok bármi bizonyítékot hogy be fogod teljesíteni az ígéretedet? -a lovas csak megrázta a fejét, mire beharaptam az ajkamat és csöndben maradtam. Úgy negyed óra sétafikálás után egy szobába vezetett, majd bezárta mögöttem az ajtót. Sóhajtottam, és a tenyerembe temettem az arcom. Nagyon reménykedtem hogy nem most csesztem el az életem, mindörökre.
Sok idő telt el, legalábbis a saját megérzésem szerint. Bár meg kell vallanom, egy ablaktalan szobában, több méterrel a föld alatt, összes fényforrásként egy fáklyával, nem igazán tudod megbecsülni az idő múlását. Ezért elég gyorsan felkaptam a fejem amikor az ajtó kinyílt. Kiszökkentem a folyosóra, majd visszaléptem a sárkány láttán. A sikoltó halál gonoszan méregetett, és amikor biztos volt abban hogy nem vagyok számára veszély (én? Ennek a bazikális sárkánynak? Hogy a fenébe lennék?!), megfordult és elindult a vájatban. Futnom kellett hogy ne hagyjon hátra, így amikor végre megérkeztünk a céljához picit ki kellett fújnom magam. Az albínó hüllő a fejével az egyik ketrec felé bökött, majd elcsúszott. A rácshoz rögzítve egy apró levél volt, amit kibontottam és elolvastam.
"Ezt a sárkányt fogod lovagolni amikor eljön a pillanat. Lehetőleg ne etesd meg magad vele, kicsit szerencsétlen lenne a barátaid sorsát tekintve."
-A francba ezzel a nővel... -motyogtam, majd félredobtam a papírlapot és ránéztem a bezárt, fekete-sárga dörgődobra. Frusztráltan túrtam bele a hajamba, majd közelebb léptem a cellához.
-Közelebb jössz, leharapom a kezed. -morgott a fogoly, mire leguggoltam és elkuncogtam magam.
-Nehogy azt hidd hogy félek tőled. Talán egyikünk se saját akaratából van most itt, de én vagyok kívül. -vigyorogtam, miközben az ujjaimmal a padlón doboltam hogy a félelmem apró, létező részét levezessem valahol.
-Kijönnél a démonnal. A nevem Stormy. -feküdt vissza a vízi gyík, mire megdöntöttem a fejem.
-Démon? -a hüllő a hátam mögé bökött, mire megpördültem. Először nem láttam semmit, majd amikor odasétáltam a börtön ajtajához, észrevettem a sarokban ülő alakot.
-Minek köszönhetem a figyelmet? -nézett fel rám. Hasonlított arra ami Lucasból lett, de egyáltalán nem hasonlított arra a fiúra akit nemrég megismertem, úgyhogy nem tudtam megmondani hogy ugyanaz-e vagy egy másik. Nem is akartam tudni, melyik lett volna jobb.
-Nem minden sarkon látok ilyen lényeket mint te. - dőltem neki a rácsnak, mire felállt és mellém sétált.
-Illidan a nevem.
-Astrid. -nyúltam át a fém között, és kicsit lógattam a kezem.
-Nem félsz tőlem? -morgott, mire a mellkasán lévő tetoválások és a szemei zölden felvillantak.
-Kéne? -húztam vissza a kezem, de nem mozdultam a helyemről.
-Egy értelmes lény félne, Búza. -már meg sem lepődtem hogy tudja a nevem, csak elvigyorodtam.
-Mondták már nekem hogy egyéni vagyok. -kuncogtam, mire fújt egyet és visszahátrált, majd a falnak vetette a hátát. A szárnyait kiterjesztette, a fejét magasra emelte, a karjait összefonta, patás lábaival a padlót kapargatta.
-Képzelem milyen lehet egy normális ember. -kuncogott. A hangtól hidegrázás ment végig a gerincemen, de nem volt rossz érzés.
-Közel sem olyan érdekes társaság mint én, azt ígérhetem. -a szavaimra elmosolyodott. Még vagy fél óráig beszélgettünk, mikor lépteket hallottunk. Illidan arca azonnal visszakomolyodott, én pedig megfordultam hogy szembenézzek Jenniferrel.
-Démon, feladatom van számodra. -nyitotta ki a fémrácsos ajtót, mire a fekete hajú férfi ellökte magát a faltól és kisétált a ketrecből. Mikor elém ért, meghajolt majd felugrott a levegőbe és elrepült. Ekkor a nő felém fordult, és h tekintet ölni tudna, már nem élnék.
-Mi van? -kérdeztem, mire csak forgatta a szemét.
-Ne is próbálkozz szövetkezni vele. Tartozik nekem, és nem fog egy kis vikinglány miatt cserben hagyni. -horkantott, majd visszavezetett a szobámba. Mikor újra rám záródott az ajtó és lefeküdtem az ágyra, legalább volt miről gondolkoznom. Vagy pontosabban, kiről.
Ha valakit érdekel hogy néz ki Illidan:
 |
| World of Warcraft játékosoknak ismerős lehet |
