Esküszöm, akkora volt a csönd, hogy majdnem ki tudtam venni a fölöttünk köröző sárkány szárnycsapásait. Vagy tíz percig csak álltunk és vártunk, majd egy pillanat alatt történt mindent. A sárkány hirtelen lesiklott a tenger felé, majdnem felborítva a hajónkat. Azonnal felismertem a zöld viharszelőt: Zápor és a viharszelőm, Jankó apja, Vezúv. A kapcsolatunk nem éppen fényes, jó párszor meg akart már ölni, és ha ő nem lenne, az éjfúriám még látna mindkét szemére. Cián dühösen ugrott utána és elkezdte a plazmabombáival támadni, de a liláskék lövedékek szinte csak lepattantak róla. Ekkor vettem észre a hófehér páncélt rajta. "Sikoltó halál pikkelyek? Azt hogy a jó életbe?!" A meglepetésben nem vettem észre ahogy a bestia megfordul és a karmával megragadja a felsőmet.
-Cián! -ordítottam el magam, mire a fúria gyorsan felém repült, mögötte Vérszem. Próbáltam valahogy lerázkódni a karomról, de hamar fel kellett ismernem hogy ez egy lehetetlen küldetés. Tehetetlenségemben teljes erőből belerúgtam a szárnyába, mire Vezúv felnyögött és megpördült, mire sikeresen lezúgtam. A tenger felé. És zuhantam vagy százzal. "Oké Búza, ha legközelebb cselekedni készülsz, előbb gondolkozz, mert ez így nem lesz oké..." Gondoltam miközben éreztem hogy valaki elkap és két karmos láb kapaszkodik a vállamba. Félve felnéztem, majd meglepetésemben felkiáltottam.
-Jankó?! -a hófehér pikkelyű és kék szemű viharszelő lepillantott és elvigyorodott.
-Na mi az, hiányoztam? -kuncogott, majd felhajított a levegőbe és gyorsan berepült alám, így sikeresen a hátán landoltam anélkül hogy az egyik tüskéje felszúrt volna. Miközben én kényelmesen elhelyezkedtem a négyszárnyú sárkány pikkelyes hátán, Jankó morogva elindult Vezúv felé. Amikor már csak vagy hat méter választotta el a két hímet, a sárkányom megállt és a tekintetét rászegezte a másikra.
-Apa, mit keresel itt? Mit akarsz Astridtól? -morgott, mire nyugtatólag megsimogattam a pikkelyeit, viszont én is csak a vigyorgó zöld bestiát vizslattam. Várjunk csak, vigyorgó?!
-Jan, valami nem oké. Szerintem valamit tud amit mi nem, óvatosnak kell lennünk. -suttogtam hogy csak a őrzőtársam hallja, mire ő bólintott. "Vezúv valamit forgat a fejében, az biztos. És van egy olyan érzésem, hogy ennek köze van ahhoz, hogy a lelkem össze van kapcsolva Jankóéval az őrzőségünk által. Hiszen mindig is utálta Jant, meg engem is, szóval neki ez amolyan két legyet egy csapásra dolog lenne." A gondolatmenetem azonban brutálisan megszakadt amikor Jankó hátrabukfencezett a levegőben hogy kikerülje a zöld sárkány támadását. Gyorsan lepillantottam az alattunk lévő hajóra, és egy pillanatig elfelejtettem levegőt venni. Egy KICEFETT sikoltó halál lövöldözte a bárkát, az egész lángban égett, és valaki ült a fehér szörnyeteg hátán. Volt egy olyan érzésem hogy a bestia és ismeretlen lovasa Vezúv szövetségesei voltak, de amikor megláttam a lángok fölött lebegő Vérszemet és a hátán Jasont, majd a tűzgyűrű közepén álló Lucast, az volt az utolsó dolog ami érdekelt.
-Cián! -ordítottam el magamat, majd leugrottam a fehér viharszelő hátáról. Szerencsémre félúton a jéghideg tenger felé zuhanóban az éjfúria elkapott, és így elrepültünk a vízen lángoló fatákolmány felé. Jeleztem Vérszemnek hogy menjen biztonságba, majd Ciánt a Laufeyson felé tereltem és lenyújtottam a kezem, de ő csak kérdőn nézett fel rám.
-Mire a fenére vársz, tapsra? Fogd már meg a kezem különben itt döglesz meg! -morogtam rá, mire végre-valahára megragadta a karom. Ekkor vettem észre Lótuszt. aki a gazdája felsőjébe kapaszkodva próbálta felhúzni. Esküszöm nem tudtam hogy Lucas ilyen izmos volt... kifejezetten NEM néztem a mellkasára. Legalábbis megpróbáltam nem nézni. Egy perc alatt felküszködtük a srácot a hátam mögé, és míg ő a derekamba kapaszkodott hogy le ne essen, én pedig lehajoltam a nőstény fúria füléhez.
-Kislány, vigyél fel Jankóhoz, aztán vidd Lucast és a többiekkel húzzátok el a csíkot, oki? -Cián bólintott, majd gyorsan felrepült a két viharszelő fölé úgy három méterrel.
-De meg ne halj nekem! -nézett rám, mire elkuncogtam magam.
-Nyugi, nem szándékozok. -majd lefejtettem magamról Lucas karjait, és leugrottam a fekete sárkányról, egyenesen Jan hátára. Gyorsan elkaptam az egyik tüskéjét mielőtt lecsúsztam volna, majd sikeresen felmásztam a nyaka tövébe (és közben gondolatban ezerszer megáldottam Valkát amiért megtanított viharszelőkön akrobatikázni). Tudtam hogy a fehér sárkány tudja hogy ott vagyok, de semmivel sem jelezte és továbbra is csak az apja támadásaira koncentrált. Végre volt időm körbenézni: Vérszem, Jason és Lótusz egy tengerből kiálló sziklán álltak, biztonságos távolságban a sikoltó förtelemtől. Visszanézve Ciánékra, észrevettem hogy az albínó sárkány elégette a hajónkat és most már az éjfúriát és a fekete hajú fiút kergeti. Nem tudta utolérni, de ismertem a sárkányomat, és tudtam hogy nem sokáig fogja bírni az észveszejtő tempót a halál ellen. Szinte hallottam a fejemben a fogaskerekek kattogását ahogy a tekintetem ezerrel cikázott Vezúv, az ismeretlen lovas, a behemótja és Lucasék között és próbáltam valami ésszerű tervet összedobni, lehetőleg minél hamarabb.
-Nyomás alatt mindig rosszul teljesítek. -morogtam, majd egyszer csak felvidultam és megkocogtattam a viharszelő hátát.
-Hm? -pillantott rám, miközben a zöld sárkány elrepült valahová. Felmutattam a gyűrűmet, mire elkerekedett a szeme.
-Azt hol szerezted?
-Hosszú sztori. Legyőzhetjük vele valahogyan ezeket a behemótokat? -kérdeztem, mire Jan bólintott.
-Meg tudsz minket védeni, de hogy hatásos legyen közelebb kell jutnunk apámékhoz. Csak koncentrálj! -ajánlotta, majd Vezúv után repült. Ránéztem a gyűrűre, és rájöttem hogy fogalmam sincs mire gondolt Jankó "koncentrálás" néven. Akárhogy próbálgattam, csak egy fehér fényt tudtam előidézni, semmi mást. Dühösen összeszorítottam az öklömet, majd felnéztem az egyre közelebb kerülő zöld bestiára. Tudtam hogyha Jan újra megtámadja már komolyan pipa lesz ránk, valószínűleg ne fogjuk megúszni szárazon, és a páncéljának köszönhetően még meg sem tudnánk sebezni. A sárkány kérdőn nézett fel rám, mire megvontam a vállam.
-Bízz bennem Jani, max majd improvizálok. -simogattam meg a pikkelyeit, mire bólintott és megtámadta az apját. Az élénkzöld viharszelő kikerülte a fia tüzét, majd nekirepült az oldalának. Mármint nekirepült volna, de kb öt méterre Jankó szárnyától megállt, mintha falba ütközött volna. Megrázta a fejét és újra elővetette magát, de ismételten visszaesett. Ekkor megéreztem valami meleget a gyűrűsujjamon: az aranykarika fehér kristályai most már egy erős hófehér fénnyel pulzált, mintha egy szív lett volna. "Ezt én csináltam? De...hogy? Bár, miután sárkányok vesznek körbe, ezen már nem is kéne csodálkoznom." Ha tőlem függött volna még vagy egy óráig magamba filóztam volna, viszont egy hangos ordítás akarta szétrepeszteni a dobhártyámat. Villámgyorsan a sikoltó halál felé fordultam, és megfagyott a vér az ereimben.
-Ez diadalüvöltés volt. -suttogta Jan az akkor már egyértelmű tényt. Az albínó teremtmény már kezdett távolodni, a hátán a lovasa és...
-LUCAS! -sikítottam, mire a viharszelőm villámgyorsan a sikoltó után fordult, viszont Vezúv megragadta a farkát és visszarántotta, majd ő is elrepült. A rántás lendületétől lezuhantam Jankó hátáról, viszont Cián elkapott és lerakott a sziklára, amelyen Vérszem, Jason és Lótusz várt minket. Az éjrém szeméből sütött a szomorúság amikor az ölembe reppent, majd vinnyogó hangot kiadva nekem dörgölődzött. Megsimogattam a hátát, majd nem bírtam tovább és átöleltem az apró lényt. Cián mellénk sétált, a feje lehajtva.
-Annyira sajnálom, én megpróbáltam megvédeni de egy pillanatig nem figyeltem és az a boszorkány elvitte, én...
-Semmi baj kislány, nem a te hibád. -érintettem meg az orrát a kezemmel miközben halkan szipogtam. Alig ismertem a srácot, de már is iszonyúan fájt az elvesztése.
-Az én hibám, az egész az én hibám. -rázkódott meg újra a vállam, de egyszer csak egy tenyeret éreztem a vállamon. A könnyeimen át felnéztem Jas-re, aki nyugtatóan végighúzta a kezét a gerincemen.
-Lucas erős, ne félj Búza. Bármit is fognak tenni vele, nem fogja feladni a reményt. Viszont nekünk még el kell vinnünk téged Hibbantra... Cián, mi az ott a nyergeden? -nézett fel Jason, és kihúzta a papírlapot a nyeregpántok alól. Egy térkép volt, a másik oldalán pedig egy üzenet.
"Ide figyelj, lovas!
Ha látni akarod még élve a barátaid, holnap éjfél előtt találkozunk a térképen mutatott szigeten. A helyedben nem is próbálkoznák bármiféle trükkel, különben örökre búcsút mondhatsz a srácnak, és a gondolatnyelvűeknek is.
Jennifer"
Ha eddig féltettem Lucast, most már rettegtem.
-Gondolatnyelvűek? -fordította el a fejét Vérszem.
-Ride és Zápor... -vinnyogott a nőstény fúria, és remegve összetekeredett.
