2. Rész: Érdekes fejlemények áldozata lettem...

Amikor a következő nap reggelén (khöm, hajnali ötkor) felkeltem, még mindenki aludt. Csöndben felsétáltam a fedélzetre, majd felvontam a szemöldököm amikor megláttam hogy senki sem kormányozza a hajót, mégis halad. Hirtelen egy nagyobb csobbanást hallottam az orr felől, így gyorsan a korláthoz rohantam és lebámultam a tengerre. Odalent mintha egy nagyobb sárkány körvonalait tudtam kivenni. Hirtelen egy hideg valamit éreztem a vállamon, mire gyorsan megfordultam és szembenéztem a felemás szemű fúriával.
-Oh, bocsi ha megijesztettelek...csak nem szoktam hozzá hogy valaki már ébren van amikor felkelek. -lépett hátrébb, mire megráztam a fejem.
-Nem baj. Én ilyenkor minden kisebb-nagyobb zajra megijedek. -nevettem, majd visszafordultam a tengerhez.
-Vérszem, nem tudod véletlenül ki húzza a hajót?
-Egy tengerrázó. Egy kifejezetten önimádó példány. -horkantott a hím, majd kiterjesztette a szárnyait.
-Elmentem repülni pár kört, akarsz jönni? -nézett rám, mire bólintottam és felültem a hátára. Miután biztonságosan és kényelmesen elhelyezkedtem a hátán, jelzésképpen a kezem a nyakára tettem. A sárkány nekifutott a korlátnak, majd egy kis zuhanás után felrepült a vonuló sárkányok közé. Boldogan  felültem és hagytam hogy a szél mindenfelé csapkodja a hajam: a repülés még mindig a kedvenc szokásaim közé tartozott, és Vérszem nagyon egyenletesen repült ami csak fokozta a boldogságomat. Egyszer csak egy ötlet jutott az eszembe, és vigyorogva lehajoltam a fúria füléhez.
-Mennyire megy az extrém repülés? -kuncogtam, mire felmordult.
-Le akarsz zuhanni? -morgott, mire felnevettem.
-Ki mondta hogy nem vagyok egy picit őrült?
-Ezt a hozzáállást szeretem! -nevetett, majd szinte függőlegesen elkezdett lefelé zuhanni. Erősen rányomtam a kezeimet a pikkelyeire, aminek köszönhetően nem zúgtam le róla. Vérszem boldogan ordított egyet, majd az utolsó pillanatban a tenger felszín előtt kiterjesztette a szárnyait és előrerepült. Addigra a copfomból már rég kirepült a gumi, és lebuktam a fúria fülei mögé, mikor ő landolt a hajó fedélzetén.
-Köszönöm ezt a repülést. -nyomtam egy gyors puszit a hideg pikkelyekre a feje oldalán, mire valaki felhorkantott a hátam mögött. Meglepődve vettem észre a mérgesen elrepülő Ciánt.
-Kislány! Gyere vissza! -kiáltottam utána, miközben Vérszem morgott.
-Idióta csaj, el fog tévedni... -szárnyalt utána, én pedig félve néztem a két távolodó árnyat. A tehetetlenségtől dühösen elindultam vissza a szobámba, de az ajtót kinyitva hallottam hogy valaki fájdalmasan felkiált. Reflexből becsuktam az ajtót, és hirtelen szembetaláltam magam a homlokát dörzsölő Laufeysonnal.
-Tudom hogy utálsz Halász, de attól még nem kell hozzám vágni azt a rohadt ajtót! -nézett rám dühösen, mire beharaptam az ajkaimat és idegesen összefontam az ujjaim.
-Bocsi, nem akartalak bántani... -a fiú felvonta a szemöldökét: gondolom meglepte a viselkedésem, és nem tudta eldönteni hogy higgyen-e nekem. Végül megrázta a fejét, majd eloldalazva mellettem kilépett a fedélzetre.
-Szép munka Astrid, öt perc alatt két személy berágott rád. -morogtam, majd benyitottam a szobámba és levetettem magam az ágyra. Hirtelen ötlettől vezérelve előhúztam egy papírt az ágy alól és a ceruzámat, és elkezdtem rajzolni. Pár perc múlva már kirajzolódott egy viharszelő  fenséges alakja. "Zápor" firkantottam a lap sarkába. Elmosolyodtam Cián barátnőjének gondolatára: a fiatal szelőlány pont ugyanolyan idegbeteg és pörgős mint az éjfúriám. Nem csoda hogy mindig együtt lógnának (bár Zapi súlyát nem nagyon bírják el a fák), még a fúria szemsérülése után is. Sóhajtottam ahogy leraktam a rajzot az ágyra, majd hirtelen összegörnyedtem. Olyan érzés volt mintha a lelkemet akarták volna kitépni... Amikor a fájdalom elmúlt, lendületből kirohantam a szobából és fel a hajóra. Boldogan vettem tudomásul hogy a fúriák visszatértek, ezért Ciánhoz futottam és átöleltem a nyakát.
-Búza, mi a baj? -nézett le rám a nőstény, mire pár csepp könyv a fájdalomtól és a lelki sokktól kifolyt, de gyorsan letöröltem őket.
-Kislány, emlékszel hogy ki tudhat a sárkánylovasokon kívül az őrzőlétemről? -kérdeztem a sárkányok nyelvén hogy a jelenlévő Lucas és Jason ne értsék mit mondtam.
-Nem hinném hogy bárki, mert?
-Mert ha senki sem tud róla, akkor hogy a fenébe tudják a lelkemet támadni? -sóhajtottam és rogytam le a korlát mellé, és behunytam a szemem. Nemsokára léptek közeledését hallottam, és éreztem ahogy egy fémkarika landolt a kezemben. Lenéztem a tenyeremre, és kérdő tekintettel néztem a gyűrűre. Három apró, két-két kristályos levél volt rajta. Felnéztem az előttem álló Lucasra, nem értettem hogy mit akart.
-Az édesanyámé volt. Mielőtt megölték, odaadta hogyha valaha találkozok egy lánnyal aki beszél a sárkányok nyelvén, adjam oda neki, mert szüksége lesz rá. Gondolom, te lennél az a kisasszony. -fonta össze a karjait.
-Ja oké, már megijedtem. -nyújtottam ki a nyelvem és váltottam vissza a vikingek nyelvére. Laufeyson csak a szemét forgatta, és megfogta a gyűrűt majd felhúzta a gyűrűsujjamra. A kezemet az arcom elé emelve nézegettem a hat kristályt, amik akkor már fehéren ragyogtak. Megnéztem ha a fényüket tudom-e szabályozni a gondolatommal, de nem. Majd valamikor rá kell jönnöm hogyan működnek, de egyenlőre csak felnéztem az előttem álló fiúra. Csak a közelségtől vettem észre a zöld szemeit, amik Hablatyéira emlékeztettek, csak egy árnyalattal sötétebbek voltak.
-Köszönöm. -mosolyogtam rá, mire bólintott de továbbra is csak az arcomat fürkészte. Pár másodperc múlva bekattant mit akart tőlem, és zavartan felálltam.
-Figyelj, bocsánatot szeretnék kérni amiért ma reggel rád vágtam az ajtót. Nem direkt volt, de azért remélem nem haragszol. -néztem fel rá, mire sóhajtott és a szája sarka felfelé ívelt. Nem volt igazi mosolynak nevezhető, de nekem bőven elég volt hogy elmosolyodjak és egy enyhe vörös szín kerüljön az arcomra. "Te jó Thor, én egy fiú miatt elvörösödök? Én mikor a jó életben vörösödtem el? Mi a fene történik velem?!" Ilyen és hasonló gondolatok száguldottak a fejemben miközben Cián mellém lépett és aprót lökött rajtam,  majd az orrával a szobák felé mutatott. A jelzéseit megértve lesétáltam a szobámba, majd leültem az ágyra miközben a fúria lehuppant elém és felnézett.
-Na akkor? -vigyorgott, mire kérdőn felvontam a szemöldököm.
-Akkor mi ütött beléd? -kérdeztem, mire felkuncogott és a fejét az ölembe helyezte.
-Akkor csak belezúgtál Lucasbaaa? -húzta el az utolsó betűt, mire reflexből elnéztem a fal felé.
-Nem tudom. Lehet, de nem biztos. -sóhajtottam, mire gyengéden megbökött.
-Ugyan Búza, én láttam már szerelmes vikingeket és sárkányokat egyaránt. Te is úgy fogod végezni mint Asztrid... csak ő szegény Hablatyra hozza rá a frászt a viselkedésével plusz a szekercéjével. -kuncogott, mire csak a szememet forgattam és felálltam.
-Ha kivigyorogtad magad akár fel is jöhetnél a fedélzetre, fogadjunk hogy Vérszem unatkozik nélküled. -kacsintottam neki és felsuhantam a lépcsőn. Út közben egy pillantást vetettem a gyűrűre, ami nem világított, de ahogy egyre feljebb jutottam, mintha a fénye lassacskán visszatért volna. "Talán valamihez közel kell lennem... vagy valakihez? Lehetséges hogy ez is erőforrással  működik, de ki vagy mi lehet az? Vérszem talán, vagy valami van Lucasnál? Vagy... nem, nem lehet Lucas, annak semmi értelme! De végül is tőle kaptam a gyűrűt, szóval mégiscsak logikus lenne... De akarok én egyáltalán a Laufeyson közelében lenni? Végül is a Vallhallába idegesít, és már ma kijelentette hogy rühell, sőt, utál. Én nem utálom őt... asszem? Na jó, én komolyan meg fogok őrülni ha saját magammal veszekedek... és mindenki hülyének fog nézni..." A gondolataimból egy kéz ébresztett ki ami a vállamon landolt. Meglepetten néztem fel, és a világoskék szemeim két sötétzölddel találkoztak.
-Hé, jól vagy? -kérdezte Lucas, mire bólintottam.
-Csak picit elgondolkodtam.
-Picit? Majdnem nekem jöttél. -vigyorgott, mire vállba vágtam.
-Jaj már! Hozzá kéne szoknod a viselkedésemhez, még egy jó ideig össze leszünk zárva, Laufeyson.
-Ugyan Halász, ezzel akarsz megijeszteni? Ehhez egy kicsit többet kell mutatnod. -helyezte a kezét a vállamra és elvigyorodott, mire a mellkasába bokszoltam. Lucas picit összerándult miközben elhúzódtam tőle, és a szememmel Jasont kerestem. Amint megpillantottam a barna hajú srácot, odasétáltam és magasról tettem a zöldszemű fiú lélekbefúró tekintetére, ami még így is a rajtam pihent.
-Jas, kb. mennyi idő mire Hibbantra érünk?
-Nem igazán tudom. Pár hét, talán? De ha rájövünk hogy jutottatok ide ilyen gyorsan, talán találok egy gyorsabb megoldást. -mondta és előhúzott egy térképet, amit még Hablaty is megirigyelt volna. Mindenhova berajzolva a sziget, a sárkányfajok, minden! Jason megmutatta hol vagyunk, és ekkor vettem észre egy ijesztő tényezőt.
-Jason...
-Hm?
-Errefelé milyen sárkányfajok is laknak?
-Csak dagály osztályúak, mert?
-Mert szerintem az kifejezetten nem vízi sárkány... -mutattam a fölöttünk köröző árnyra. A felhőktől nem láttam rendesen hogy megállapíthassam a fajtáját, de hatalmas volt. És kifejezetten felettünk repült, mint egy vadászó rétisas.
-Szerintem minket reggelinek néztek. -lépett mögém Lucas, mire egyetértően bólintottam. Csak álltunk, és vártuk hogy a bestia lejjebb ereszkedjen. "Ez érdekes lesz."

1. Rész: Fiúk...

Mikorra odaértünk Lucas házához, a fiú már az ajtófélfának támaszkodva várt minket, vállán a nemrég látott fehér éjrém. Cián megremegett a pillantása alatt, mire nyugtatólag a fejére tettem a kezem és farkasszemet néztem a fekete hajú sráccal. Pár percig csak egymást néztük, majd elvigyorodott.
-Van vér a pucádban, hölgyem. Kit tisztelhetek a személyedben? -lépett el az ajtótól.
-Astrid Halász, te pedig Lucas...?
-Lucas Laufeyson, szolgálatodra. -hajolt meg, majd elkapta kezem és gyengéd csókot nyomott rá, mire Jason felhorkantott.
-Nem kell úriemberként viselkedned mikor megismersz egy új lányt, Laufeyson. Hidd el, majd megtudja mekkora marha vagy. -sétált be a házba, a srác pedig megvonta a vállát. Mosolyogva megráztam a fejem, majd vállba vágtam Lucast, aki erre felnyögött.
-Ez meg mi volt?!
-Ne próbáld meg átvágni, két fiúval nőtt fel, és még ő volt az erőszakos! -kiáltott ki a házból Jas, mire elvigyorodtam és követtem befelé. A fehér kissárkány átfutott a lábam között, majd felugrott az asztalra és onnan figyelt minket. Lucas vigyorogva lehuppant a sárkánya mellé, majd megsimogatta a hátát és rám nézett.
-Aligha hiszem el hogy egyszerű kedvességből látogatna meg a falu észlénye és egy rejtélyes leányzó, szóval kérdezem, mit akartok tőlem? -fonta össze a karját.
-Astrid hazamenne, de szüksége lenne néhány kísérőre, különben soha életben nem jut el Hibbant-szigetre. Velünk jönnél? -nézett rá a törzsfő unokaöccse, mire a bajkeverő rám nézett. Farkasszemet néztünk, majd elé léptem és a kezemet az övére helyeztem. Kérdőn nézett rám, mire a füléhez hajoltam.
-Te még nem nagyon ismered mit tesz egy éjfúria azzal aki ellentmond a lovasának, ugye? -suttogtam, mire felhorkantott.
-Vegyem ezt zsarolásnak, Halász? -mondta alig hallhatóan, mire felkuncogtam.
-Vedd aminek akarod, Laufeyson... csak aztán nézz szembe a következményekkel. -mosolyogva elhúzódtam tőle majd kisétáltam a házból, egyenesen Ciánhoz.
-Mit mondott? -nézett rám kíváncsian az éjfúria, majd összeszűkült szemekkel figyelte az arckifejezésemet.
-Búza, ne... Muszáj volt szemétkedni vele? -rázta meg a fejét mire elnevettem magam.
-Ugyan már kislány, eddig mindig bevált, nem?
-De, de ez után utálni fog, hacsak nem őrült. Bár... elég idiótának nézett ki hogy még ezek után is bírjon. -gondolkodott a fekete sárkány, majd felkapta a fejét ahogy az éjrém kirepült az ajtón és a vállamra ült.
-A nevem Lótusz. Jason üzeni hogy a kikötőben lesznek, szóval lassan el kéne indulni. -nézett ránk, mire bólintottam és felemeltem az egyik kezemet az orra elé. Vigyázva megszagolgatta, majd boldogan morogva belenyomta az orrát, mire a másik kezemmel megsimogattam a hátát.
-Lótusz, megmutatnád merre van a kikötő? Nem nagyon tudjuk a járást errefelé. -lépett mellénk Cián, mire a fehér sárkány elénk repült, én pedig felültem a sárkányomra és így követtük, egészen a dokkokig.
Amikor újra megláttam a fiúkat, már nem voltak egyedül. Jason mellett egy éjfúria-szerű sárkány ült, viszont a pikkelyei enyhén pirosan fénylettek. Jobb szeme vörös volt, viszont a bal teljesen fekete. Vizsgálóan bámult ránk, és Cián enyhén megborzongott a pillantása alatt, mire a rejtélyes sárkány elmosolyodott.
-Tetszik amit látsz? -sétált elénk a hím, én pedig gyorsan leugrottam a fúriámról és elhátrálva figyeltem az eseményeket.
-Reménykedsz, mi? -horkantott Cián, de a másik csak mosolygott és elkezdett körözni körülötte.
-Nem sok ifjú kisasszonyt látni errefelé, és kinézetben még a szebbek sem közelíthetik a gyönyörűségedet. -húzta végig a mancsát a sárkányom faroklapátján, mire ő lazán fejbe vágta a flörtölő hímet.
-Ugyan már Vérszem, mit képzeltél? Esküszöm, rosszabb vagy mint Lucas. -sétált hozzám a lovasa, és egy rosszalló pillantással illette a sárkányát, aki csak vetett egy utolsó pillantást Ciánra majd vigyorogva hozzánk sétált.
-Te is érted mit mondanak? -néztem a fiúra, aki megrázta a fejét.
-Nem, de ismerem a sárkányomat eléggé ahhoz hogy tudjam mit művel. És mielőtt kérdeznéd, éjfúria és világréme keverék.-vakarta meg Vérszem fejét, mire ő boldogan morgott és a fénye megerősödött. Cián megenyhült a boldog fúria láttán, és odasétált mellém, majd a fejével meglökte Vérszemet.
-Na uram, mehetünk? -lépett mellé, mire a másik meghajolt előtte.
-Hölgyeké az elsőbbség. -kuncogott, de a félszemű sárkánylány csak forgatta a szemét és elindult Lótusz és Lucas felé, én pedig gyorsan követtem.
-Kislány, van egy hódolód... Ha ezt elmesélem Zápornak... -nevettem a lila viharszelőlányra gondolva, de a fúria tiszta kedvességből oldalba vágott a szárnyával.
-Ugyan már Astrid, két fiúval leszel összezárva egy jó ideig, csak...
-Cián, két fiúval nőttem fel.
-Azok az öcséid, ez más tészta!
-Dehogy más tészta, mindegyik idióta.
-Ki az idióta? -kérdezett Lucas.
-Te.- vágtam rá reflexből, mire felhúzta a szemöldökét.
-Érdekes személyiség vagy, Halász.
-És még alig ismersz, Laufeyson. -fontam össze a karjaimat és hajoltam előre, az arcom alig pár centire volt az övétől. Nem húzódott hátra, de nem is tolt el magától. Egymás szemébe bámultunk, próbáltuk kiolvasni mit gondolt a másik. A fiú láthatott valami kedvére valót, mivel hirtelen elvigyorodott és hátrahúzódott.
-Előre várom a közös utazást, Búza. -suttogta direkt megnyomva a becenevemet, majd elfordult és felsétált egy hajóra, Jason és a sárkányok utána. Otthagytak egyedül, én pedig összeráncolt homlokkal a gondolataimba mélyedtem. "Búza? De hisz' itt a szigeten még nem mondtam el hogy így hívnak a barátaim... Akkor honnan tudja? Nem gondolatolvasó, és nem is hinném hogy ért a sárkányok nyelvén." Hasonló gondolatok cikáztak a fejemben ahogy lassan követtem a többieket. A hajó fedélzetén a pillantásom találkozott Lucaséval, aki csak mosolygott és olyan áthatóan bámult, hogy gyorsan elkaptam róla a tekintetem. Eddig sikerült minden embert gyorsan kiismernem, de volt valami abban a fiúban, amit egyszerűen nem tudtam beazonosítani. De elhatároztam hogy kiderítem mi az, kerül bármibe.
Ha tőlem függött volna akár órákig is álldogáltam volna ott a fedélzeten, tekintetem a tengeren és gondolataim a fellegekben, de hirtelen egy piros valami nekem repült.
-Mi a... Szeder?! -néztem meglepetten a fiatal szénkaromra, aki amint felismert ledöntött a padlóra és hozzám dörgölődzött, mire nem tudtam visszatartani a nevetést.
-Na végre hogy megtaláltalak! Ride üzenni akart neked, ezért rám kötötte ezt az izét. Le tudnád szedni? -mutatta a lábát, amire egy összecsavart levél volt kötve. Gyorsan leszedtem róla és elküldtem hogy beszélgessen a többi sárkánnyal, majd kitekertem az üzenetet.

"Te jó Thor Astrid, hol a fenében vagy?!
Hablaty átnézte a lovasokkal az egész környéket, de nyomotokat se találjuk. Látnod kéne Záport, hogy aggódik Ciánért! Bár mondjuk együtt nőttek fel, nem csodálom. Az öcséidet alig győzöm nyugtatgatni hogy megleszel. A helyedben ezerrel sprintelnék vissza Hibbantra, mert minél több ideig leszel el... Ezt inkább nem fejezem be. Szegény Szeder már így is itt nyavalyog nekem. Gyorsan szelídítenem kell egy rettenetes rémet, látszik hogy a szénkarmokat természetüknél fogva nem postasárkánynak tervezték.
Úgyhogy: visszaírsz hol vagy, hogy vagy, mikor érsz haza, oki?
RidingLove"

Nevetve olvastam végig a levelet, majd gyorsan elővettem egy széndarabot a zsebemből és megfordítottam a lapot.

"Nyugi legyen, kisasszony!
Köszönöm szépen aggódását, tökéletesen megvagyok, és már indulok is vissza a faluba. Cián is elvan, ahogy nézem Vérszemre újra rátört a flörtölhetnék: szerinted Valka látott már valaha világréme és éjfúria keveréket?
Vérszemen kívül csatlakozott hozzánk Jason és Lucas, az észlény és a rosszfiú: utóbbi kifejezetten érdekes ember. Majd később mesélek, most nem akarom Szedert fárasztani. De a következő üzenetet majd Flutty-val küld inkább, oki? Strapabíró rém az én kis drágaságom, és már sokszor kihúzott a bajból.
Hílo,
Búza"

Gyorsan felkötöttem az üzenetet az apró piros sárkánykölyökre majd útjára bocsájtottam. Mivel semmi kedvem nem volt szóba állni a fekete hajú sráccal és már amúgy is ment le a nap, megkérdeztem Jasontól hol aludhatok ma este.
-A hajó végében van egy csapóajtó. Ha azon lemész, jobbra az első szoba a tiéd. Tudom nem lesz túl kényelmes, de az a legjobb amivel szolgálhatunk.- megköszöntem az útmutatását, majd miután vetettem egy pillantást a boldogan fecsegő Ciánra, lementem és körülnéztem. Egy ágy, egy vékonyabb sziklalap a sárkánynak, és egy apró szekrény. Boldogan feküdtem le az ágyra, majd a nap fáradalmai után gyorsan elnyomott az álom.

Prológus: Hol a jó életben vagyunk?!

-Én megmondtam hogy rossz ötlet eljönni, de nehogy véletlenül hallgattál volna rám! Bezzeg a testvéred otthon maradt, én meg kísérhettelek el! És most neked köszönhetően itt ragadtunk, ezen a senki-sem-ismeri szigeten a világ végén! Komolyan mondom, ha még egyszer-
-Cián, most azonnal befogod vagy esküszöm lenyomok valamit a torkodon!
Az éjfúria meglepetten fordult felém, a farka idegesen jobbra-balra söpörte az őszi avart. A fülei kíváncsian felálltak a szavaimra, majd mellém sétált és az orrával megbökött. Mérgesen arrébb löktem majd visszafordítottam a figyelmemet az erdőre. Nem volt túl nehéz, mivel a hatalmas fenyőerdő teljesen körbevett minket.
-Hidd el, én is tudni szeretném hol vagyunk, de az idegeskedéssel nem jutunk egyről kettőre. A legokosabb megoldás az lenne ha keresnénk valakit aki meg tudja mutatni a hazavezető utat. -sóhajtottam majd megsimogattam a sárkányom fejét, aki erre elmosolyodott és lehunyta a szemét.
-Bocsi Búza, nem akartalak felhergelni, csak ezek a kis falevélnek nevezett tüskék előhozzák a rosszabbik felemet.
-Csak legközelebb hagyj gondolkodni, oké?
-Oké! -ugrabugrált boldogan, mire felnevettem.
-Na gyere te pattogófúria, mintha emberi hangokat hallottam volna abból az irányból. -mutattam elénk, majd csöndben elindultunk.
-Szóval ilyen egy nem-viking falu... -suttogott Cián. A település kis faházakból épült, az utca egy oldala teljesen szimmetrikus a másikkal, és mindenütt emberek. Előttünk két nő csevegett, vállukon rettenetes rémek, miközben gyermekeik a siklósárkányfiókákkal kergetőztek. A tetőkön néhány szörnyennagy rémség pihent, csodáltam hogy nem szakadt be alattuk a fedél. Fertelmes cipzárhátak vittek kosarakat az egyik háztól a másikig, és néha láttam ahogy egy-egy ostorcsatt pikkelyén megvillan a napfény. Hirtelen egy férfi termett előttünk, háta mögött egy kíváncsi tekintetű csonttörő.
-Üdvözöllek az Őrszem klán falujában, kislány! A nevem Harold, én vagyok a törzs főnöke, ő pedig Sorvasztó, a sárkányom. -nyújtotta a kezét, amit megráztam.
-Halász Astrid, a kisasszony itt mögöttem a Cián névre hallgat. Meg tudná mondani merre van Hibbant szigete? -mosolyogtam rá miközben az éjfúriám beszélgetésbe elegyedett Sorvasztóval.
-Hibbant-sziget? Valami dereng, de nem emlékszem egész pontosan. Gyere, az unokaöcsém a falu esze, ő biztosan tudja merre található. -fordult meg és sétált végig az utcán, a sárkányok és én a nyomában. A házak tényleg pontos másolatai voltak egymásnak, az egyik mégis megragadta a figyelmemet. Nem is a ház, hanem az ablakból nézelődő fiú. Fekete haja az arcába lógott, de mégis úgy éreztem hogy a szeme egyenesen a leklembe lát. Egy fehér éjrém reppent a vállára, mire egy pillanatra felé fordult hogy megvakarja a szarva tövét, és addig gyorsan utolértem a vezetőmet. Éppen meg akartam kérdezni a törzsfőnököt a rejtélyes fiúról, de Harold kinyitotta az előttünk lévő ház ajtaját és betessékelt minket.
-JASON! Látógatónk van! -kiáltotta el magát a férfi, mire az ajtó mögül egy dühös horkantás hallatszott.
-Tudom, még soha életben nem csuktad be magad mögött az ajtót. Előre szólok hölgyem, aki ezen a szigeten kilyukad, itt telepedik le mivel halál lusta megkeresni honnan jött. -válaszolt valaki a másik szobából, mire elindultam a hang irányába. Jason egy széken ült, a könyökével az asztalon támaszkodott, a kezei imádkozó tartásban az arca előtt, a szeme pedig engem fürkészett.
-Arra aztán várhatsz hogy én feladjam. -huppantam le elé az asztalra, de ő még pár percig meg sem szólalt, majd hátradőlt és végre úgy nézett rám mint aki képes figyelni a mondanivalómra.
-Hibbant-szigetről hallottál már? Termetes Pléhpofa?
-Te jó Thor, hogy ne tudnám, talán hülyének nézel?
-Jason, hogy beszélsz?! -kiáltott rá a nagybátyja, mire ő csak vállat vont.
-Nagyon messze van, és nincs egy olyan épeszű ember aki elmenne veled rajtam kívűl... vagy talán mégis. Harold, Lucas otthon van? -állt fel és indult a kijárat felé, majd meg sem várva a választ elkapta a karomat és kirángatott a házból.
-Ki a jó fene az a Lucas? -néztem rá miközben próbáltam felvenni a tempóját.
-Mondhatni a falu hivatásos bajkeverője és az egyetlen értelmes ember rajtam kívül az egész kócerájban. Lehetőleg ne ijedj meg tőle, mivel a többiek szerint mindenkire a frászt hozza a nézésével. -a szavaira eszembe jutott a pár perce látott fiú. Amekkora szerencsém van, tuti ő lesz Lucas. De most komolyan, én tényleg azt hittem megúszom ezt a kalandot egy ijesztő figura nélkül?